Öt emelet bódottá

Brooke kint várt rám a limuzinnál. Ennek az egyébként gyönyörű nőnek feszült volt az arckifejezése. Amikor kiléptünk, láttam, hogy összenéz a titkárnővel. A titkárnő bólintott a ki nem mondott kérdésére, ekkor Brooke megkönnyebbülten sóhajtott, és sugárzó mosollyal fordulva felém, kitárta előttem a limuzin ajtaját.

– Avával elvisszünk az új helyedre – mondta, miközben beszállt mellém a a limuzinba – Ha bármire szükséged van az apád szobájából, küldök valakit, aki becsomagolja neked, és ott fog várni, mire megérkezünk.

– A suliból hazaküldött poggyászom – mondtam, – Abban mindenem benne van, más nem ut eszembe, amire szükségem lehetne.

– Remek. Ava, indulhatunk – mondta, mire Ava, aki a soför is, bólintott, és kihajtott az útra.

Apám végakaratán gondolkodva, pár percig, csendben meredtem ki az ablakon, amikor Brooke törte meg a csendet.

– Elég jól viseled – mondta, félretette a táskáját, és kigombolta a szűk zakóját – Azt hittem, dühös leszel.

– Valójában nem igazán lepődtem meg – mondtam – Apám mindig is étékelte a ‘becsületes’ munkát. Valami ilyesmire számítottam. Egyébként az ügyvédeknek jeleztem, hogy szeretném, ha te vezetnéd távollátemben a céget.

– Nagyra értékelem a belém vetett bizalmadat, ház-Mester úr, és ígérem, nem fogok csalódást okozni – mondta hálás biccentéssel, majd a szeme csillogva rám szegeződött. – Tudnod kell, hogy apád nagy műgonddal tervezett meg mindent. Szem előtt tartottuk, hogy lesznek bizonyos… előnyei, ha egy fiatalember egyedül él abban a bizonyos bérházban.

– Előnyök? – néztem rá érdeklődve.

– Szűz vagy még? – szegezte nekem. Megdöbbentem és belepirultam. Felnéztem, hogy lássam, ahogy Ava – a soför és titkárnő – belenéz a visszapillantó tükörbe, ide-felé is figyelt bennünket és most is igencsak fülelt.

– Azt hiszem ez magánügy – mondtam, dacosan leplezve zavaromat.

– Ellenkezőleg, most számit – mondta, előre hajolt, és egy kis üveg pezsgőt húzott elő az arra rendszeresített egyik rekeszből.

Lecsavarta a kupakját, és töltött egy-egy pohárral, és az enyémet ravasz mosoly kíséretében a kezembe nyomta.

– Mire? – kérdeztem, kezemben a pohár hideg bugyborékoló itallal. – Apám életemnek ezt a részét is irányítani akarja?

– Irányítani?!? Inkább felszabadítani. És ez nem az apád terve volt, én dolgoztam ki a részleteket. Most pedig koccintsunk.

– Mire koccintsunk? – kérdeztem, keserűséggel.

– Az képzésed kezdetére – mondta, felemelte a poharát, és koccintott velem. Olyan izgalom táncolt a szemében, ami idegessé tett. Miközben kortyolgattam az italomat, ő teljesen felhajtotta az övét, és újratöltötte.

– Hogyan lehet egy házmesteri munkából tanulni?

– Meg kell értened valamit az apáddal való kapcsolatomból – mondta Brooke enyhén bosszúsan, és félretéve a poharát befejezte a zakója kigombolását – Soha nem voltunk intim viszonyban, és nem is probáltam, hogy úgy legyek vele.

– Ezt most miért mondod nekem? – Összezavart a hirtelen témaváltásával, és igyekeztem máshova nézni, ahogy levette a kabátját, és maga mellé tette az ülésre. Csak a feszes blúz maradt rajta, így a karjának sima, barnás bőre vonzotta a tekintetemet.

– Mert szeretném eloszlatni a gyanúdat, amit később esetleg a motivációimmal kapcsolatban táplálnál. Tudod, ez az év többről szól majd, mint egy „becsületes” munkáról, ahogyan fogalmaztál. Tudom, hogy jó a munkamorálod, azzal nincs semmi gond. Figyelemmel kísértelek az elmúlt években, és tudom, mire vagy képes. Zseniális és megfontolt vagy, de hiányzik belőled két olyan szükséges tulajdonság, ami miatt nem lehet belőled még világklasszis cégvezető.

– Igen? – bosszankodni akartam, de inkább kíváncsi voltam, – És mi lenne az?

– Először is, hiányzik mind az önmagadba, mind a másokba vetett bizalmad – felemelte egyik hosszú, karcsú lábát, és elkezdte leoldani kecses lábfejéről a szandálját.

Amikor már a másikat is lecsatolta és ugyanott landolt ahol a az előző, a másik mellett a fülke alján, a lábát maga alá húzva az oldalára ült, egyik karját az ülés háttámlájára végig fektette és csillogó szemmel rám nézett.

– Jóképű, művelt, kapcsolatokkal rendelkező, és a világ egyik leggazdagabb agglegénye lettél – fúrta a tekintete az enyémbe, én meg hipnotikus transzban hallgattam.

Soha senki nem bókolt még nekem, nemhogy egy ilyen szépség. Mindig is úgy gondoltam Brooke-ra, mint apám egyik zombi robotjára. Most, hogy a figyelmét nekem szentelte, és ismerősen beszélt rólam, ez megrémített.

– Látod – mondta, rám mutatva -, erről beszélek. Kezded kínosan érezni magad, és hamarosan meg se tudsz majd szólalni. Túl kell lépned a szexuális gátlásaidon. Ez az egyik, amin dolgoznod kell.

– Hogyan? – kérdeztem rövid kínos csend után, kezemet tördelve, fészkelődve, tudatában a kormánynál fülelő Avának, ahogy folyton ránk pillant a tükörben.

– Vannak módszerek – mondta Brooke huncut mosollyal, – A bérházban öten laknak, mindannyian nők, és mindegyiküknek van egy életbölcsessége számodra. De ez nem minden, mert én foglak felügyelni… oktatni… személyesen, és gondoskodni róla, hogy az év végére rendkívül magabiztossá válj. Mondd csak, Connor, vonzónak találsz engem?