Buja Élvezetek

Sehol senki körülöttem, csak a felszolgáló hölgy manikűrözgeti magát a pult mögött. Hétfőn, kora délután ki is járna erre, késő őszi napon? Messziről hallom, jön valami vonat, hmm, ez még nem lehet az enyém, de azért kihörpintem a narancslé utolsó cseppjeit, hátha mégis. Persze hogy nem! Ez onnan jött, ahová én megyek.

Tovább gyönyörködnék az őszi színekben, de cipőkopogást hallok. Nem nézek fel, nem kell. Érzem, hogy felém tart, érzem, hogy csakis férfi lehet, mert túl határozottak léptei. Csak a szemem sarkából figyelem, tudván, hogy a napernyő árnyéka, most bújtató barátom. Ahhh, csak egy dzsigoló állapítom meg magamban. Nem érdekelnek, rászállhat a szöszire a pult mögött, én már itt sem leszek 10 perc múlva. Pedig most éppen kapható lennék egy kis szerelemre. Léptei üteme is arra utal, majd elsétál mellettem, de egy homályos hang megelőzi az utolsó koppanást.
– Leülhetek?
Kérdi a hang. De milyen hang? Az a hang! Bársonyos, rekedtes, homályos. Miért pont ide, gondolom, ráncolom szemöldököm, és még a szemedbe is nézek, mielőtt visszakérdezem, ”miért pont ide”?

Nem így történt. A szemeit kerestem, de nem találtam. A roppant mély gödrökből csak az ici-pici rés utalt arra, hogy ember néz rám, valami fekete csillogás, hogy szemei is léteznek. Nagy orrú, álla megnyúlva, a bajusz szinte groteszkül pödörve a mosolygós ajkak felett. Hang nem jött ki a torkomon. A kisasszonynak még egyet, és nekem is ugyanazt, ha lennél oly kedves? Susogta a szöszinek. Ugye nem sietsz! Fordult hozzám. Egy óra múlva jön a következő vonat és én is, azzal mennék vissza Pestre. Csak jöttem leellenőrizni a bungalót. Addig sétálhatnánk egyet, somolygott a bajusza alatt. Rendben, mosolyogtam vissza. És rögtön el is csodálkoztam saját válaszomon. Felnevetett azon az erőtlen hangon és én is kacagtam egyet, inkább csak, mert furcsa figurának tartottam. De valahogy már meg is bocsátottam a külsőségeket, mert sokkal több áradt belőle. A pénzt már nyújtotta is, ahogy a narancslé az asztalhoz ért, jelezve, gyorsabban, a hangosbemondó elnyomta szavait, de a keze beszélt most.

Már a síneket elhagytuk, beszélgettünk, nevettünk, s néha a szeme fehérje is ki-kivillant abból a fekete csillogásból. Lassan lépdeltünk egymás mellett, a levelek vékony takaróján utat vágva s egy kis csend támadt.
Hogy megtörjem, „Szép az ősz, mondottam, én szeretem…
Nekem Te szebb vagy, jött a válasz azonnal. A tavaszt idézed, még illatoddal is.
Egész közel hajolt a fülemhez, és mélyet szippantott a hajamból. Túl jó volt az érzés, átadtam magam a hullámoknak, s egyszerre karoltuk át egymást. Az első csók a nyakamra hullott, hosszan szenvedélyesen, a fejemet felemeltem, hogy érezze, mind az övé lehet. Karjaink lassan mozdultak, száj a szájhoz forrott. Óvatosan engedett ki ebből a lebegő állapotból, s szemem kinyitva csak a mosolyát láttam, a dús bajusz alatt, ahogy a következő csók közeledett homlokomra. Éreztem innen nincs visszaút, sőt reméltem is. Akartam, hogy újra csókoljon.
Mikor érünk oda? Kérdeztem a séta közben, s amint hosszú ujjai egyre inkább belemélyültek a derekamba, válaszolta, most. Nevettünk. A szívem kalapált, ahogy az ajtó csukódott, és életemben először úgy döntöttem, nő létemre, most én kezdeményezek, még nem késő, miért ne!

Mutatóujjam bedugtam farzsebébe, és magamhoz húztam Őt, a hegyesorrú csizma sarkán megpördítve. Nagyon kívántam, hogy érintsen, öleljen, csókolja nyakam, szám, ahol csak akar, vigyen az ágy felé. Egy kisebb örökkévalóság, csókok simítások, tapogatás után, el is tántorogtunk a hálószobáig, s a vágytól égve, vetkőztettük egymást. Ugrottam volna az ágyra, de visszahúzott és nevetett. Azt nem tenném, mert összedől. Megráztam a fakeretet, nyikorogva imbolygott. Csak szemöldökömet húztam fel csalódottságomban. Egy lepedőt húzott elő a szekrényből, majd a dunyha az ágyról, és egy újabb lepedő követte, mind a padlószőnyegre. Már egymás mellett feküdtünk, simogatott és én is őt. Éppen a fülével voltam elfoglalva, mutatóujjamat vezettem a hajlatokon, mikor bátorság öntött el, s mondtam, furcsa hangod van. Hát igen, felelte, az istenek néha fukarkodnak, néha bőkezűbbek. Nem panaszkodom, mosolyogta. Eltelt egy pillanat, mire leesett a tantusz, nevettünk. Erre gondolsz itt a nadrágban? Simogattam meg, majd kissé kitapogatva mekkora is? A huuhh zsuzsogas, ami szakadt fel mellkasából állított meg. Hanyatt nyomva félig ráfeküdve tudattam, mondanivalóm van.

Még nem sok férfival volt dolgom az életben, Te leszel a harmadik, HA! Lehet, hogy Őfensége túlméretes? Nem kell aggódni, majd addig kopogtatok, míg be nem engedsz, és kuncogtunk. Fél óra, vagy több is eltelt, enyelegtünk, csókok simogatások, a bugyimon keresztül is majdnem eljutott a csiklómig, élveztem és elélveztem, többször is. De nem húzta le rólam a rózsaszín selymet, csak kikerülve, ujja újra masszírozta, nyomkodta, kergette apró kéjpeckemet, sokkal jobb volt, mint amikor magamnak tesz Játszott! Mikor érezte lihegésemből, izmaim merevedéséből, hogy a csúcshoz közeledek, lelassult, szinte megállt. Majd újból fel a csúcsig és le, és fel. Ott már nem engedtem. Kezemet kezére, követeltem a befejezést. Ohhh, bizseregtem, csókokkal halmozott, több volt, mint csak tiszta élvezet. Majd csak egy ölelésre vágytam, lábammal is átkarolva pihegtünk, lihegtünk mindketten.
Te is? Kérdeztem.–Nevetett. Ez nem tetszett, majdhogynem haragudtam rá. Csak tudni akartam, hogy te is elmentél-e?

Most megyek, hozok egy kis vizet, viccelődött már megint. Nagy kancsó vízzel, pohárral, vízcseppekkel a bajszán tért vissza. A hűs víz elvitte apró mérgemet, és kezdtük elölről, csak talán lassabban. Én még mindig melltartóban, nedves bugyiban, ami kezdett kényelmetlenné válni a hűvössége miatt is, ő még mindig a farmer nadrágban. Nem veszed le? Kérdeztem. Kordában kell tartani azt a csikót, mondta, és hangosan nevettünk. Lehúztam a bugyimat, és elhajítottam, nem tudom melyik irányba. Ezt mar Ő sem bírta sokáig. Különös, halk hangokat hallatva talán a szőrzetem látványán, azt simogatva, végül is lehámozta szűk nadrágját. A karámtól megszabadult csikó ágaskodott, keresztül a fehér alsónadrágon. Csikó bizony! Simogattam, de nem vadállat, ugye? Vagy meg kell szelídíteni talán? S felébekerekedtem, ráültem. Úgy éreztem, a felső selyem is repülhet valamerre. Hosszú ujjai megelőzték a kapocs oldását, bebújtak a melltartó alá s az szinte lepattant rólam. A gyönyör hangjai nyögtek mindkettőnkből. Nyeregben éreztem magam. Már csak bőrt a bőrhöz, húst a húshoz kívántam.

Kissé felemelkedve lehúztam róla a fehér anyagot, s óvatosan visszaülve úgy, hogy a csikó nehogy megsérüljön, hogy a makkja a hasam érintse, nyomtam, nyomkodtam, helyezkedtem, csúszkáltam. Inkább golyóit kívántam volna magamba szippantani. Mindezt figyelve karjai közt, mert kezei tapadtak melleimre, hol a méretet, hol a keménységet ellenőrizve, de bimbóimon elidőzve leginkább, melyek a pattanásig feszültek s szinte a fájdalom határát súrolva hullámzott bennem a kéj, és gondoltam tán benne is. Arra még csak gondolni sem mertem, hogy magamba fogadjam, így a 69-es állás, vagy inkább fekvés lett a végeredmény. Hosszú ideig játszottunk így egymással, csodáltam, hogy Ő még nem ment el, miközben én már sokszor is. Ugyan többször is kér,t hogy lassuljak, vagy tartsunk cseppnyi szünetet, de a végkimerülést megelőzve, kicsaltam belőle mind azt, ami felhalmozódott benne. Hát hogy is mondjam? Juj de finom volt!

Másnap reggel a pirítós illatára ébredtem egy csókkal a nyakamban, s forró tea a tálcán. Reggeli után meg vagy egy órát élveztük egymás testét, ami valami olyan érzés volt, mint az első csók, kint az utcán, a színes avarban, alig néhány órával azelőtt. A vonat szinte üres volt, így kényelmesen aludtam karjaiban, egészen addig, ahol mindketten kiszálltunk. Ott már pezsgett az élet. Egy cigarettát húzott ki a felső zsebéből, gyufát a másikból és rágyújtott, a gyufaszálat hosszan égetve. Megadod a telefonszámodat? Kérdezte, és a kormos fenyődarabkával a kis fiók hátuljára karcolta, egyenként a számokat. Most tényleg mennem kell, egy puszit nyomott homlokomra, s már megint ama csizma sarkán megperdülve, elindult, mosollyal a bajsza alatt. Azóta sem láttam Őt.