Az orálszex angyala

Hadd mondjak el egy történetet, ami egy barátomról szól. Juditnak hívják és fájdalmasan gyönyörű nő. Hosszú barna hajának fürtjei úgy keretezik arcának kecses vonásait, ahogy a borostyán fut végig a templom finoman megmunkált boltívén. A szeme… talán megközelíti a latványt ha azt mondom, hogy olyan, mintha beleestek volna a csillagok. Belegondolva nem véletlen, hogy azonnal beleszerettem…

De ne siessünk annyira.

Judit 7. karácsonyának harmadnapja volt. Fenyőillatú ágyában fekve nézte, hogy hogy csillognak a karácsonyfa izzói. Már nem hitt a Télapóban vagy a Jézuskában, legalábbis nem úgy, mint egy kisgyerek, nem hitte, hogy személyesen őt látogatják meg az ajándékaikkal. De érezte, hogy a házat betölti a szeretet mindent átható érzése, s arra vágyott, hogy ezt valakivel megoszthassa. Testvérei nem voltak, szülei mindketten dolgos, elfoglalt emberek. A karácsony sok sürgés-forgással járt egyébként is, hátmég náluk, ahol apa és anya rengeteg embert láttak vendégül. Távoli rokonok, barátok, munkatársak és üzletfelek. Így kerültem oda én is.

Nem volt jó hangulatom, őszintén szólva a karácsony teljes intézményét egy évente kötelezően átélendő rossznak tartottam, így igyekeztem kihúzni magam a többiek hol túl mézesmázos, hol túl üzleties beszélgetéséből. Úgy döntöttem, hogy felderítem a ház többi részét is, ahogy arra korábban már a házigazdák is biztattak.

Így keveredtem az emeletre, ahol szemrevételeztem a karácsonyfát (mekkora giccs! – gondoltam), s töprengésem közben bevallom kicsit megijedtem.

– Bácsi, te egy angyal vagy? – kérdezte egy vékonyka hang a mögöttem levő szobából.
– Igen, az vagyok. – válaszoltam kissé cinikusan, majd megfordultam.

Egy ragyogó szemű kislány bámult rám az ágyából. Soha nem láttam még ilyen érzelmekkel teli, rajongó arcocskát. Akkor és ott Judit elhitte rólam, hogy angyal vagyok.

– Akkor mégis eljönnek az angyalok karácsonykor?
– Igen, eljönnek, s az igazán jó kislányokat, akik mindig kedvesek és aranyosak megjutalmazzák.
– Tényleg? Én mit fogok kapni?
– Most még semmit. De ha tíz éven át jó leszel, akkor visszajövök, megnezem, hogy még mindig jó kislány vagy-e, s ha igen, megajándékozlak.
– Jó, igérem jó leszek! – válaszolta búcsúzásként.

Mindig szerettem a kislányokat, s szerettem volna tényleg betartani az angyalként tett igéretemet, de akkor még nem gondoltam, hogy ez tényleg bekövetkezhet valaha. Mindenesetre nem árthatok azzal, hogy azt mondom egy kislánynak, hogy legyen jó, ugye?

Eseménytelen, szürke éveim jöttek, csak a monotonitás, a rutinmunkák. Többet nem jártam Juditéknál, eleinte azért mert végre sikerült lemondanom minden üzleti partyra szóló meghívást, később azért, mert külföldön dolgoztam.

Tíz év múlva, a tizedik karácsonykor viszont semmiképpen nem tudtam elmenekülni a karácsonyi hangulatból. Várasztó ausztráliai kiküldetésem után visszaérkezve egyszerűen képtelen voltam kifogásokat rögtönözni, így nem tudtam visszautasítani Judit édesanyjának meghívását.

Így kerültem újra a házukba, ahol első ránézésre semmi nem változott. Ugyanolyan tömeg, ugyanolyan társalgások, pont ugyanolyan karácsonyfa. Ez utóbbit ismét tüzetesen szándékoztam megvizsgálni, addig is telik az idő, s nem kell bonyolult vitákba folynom a lentiekkel

– Hát visszajöttél? Megigérted, s most itt vagy! – örült a leglágyabb hang, amit életemben hallottam.

Meglepetten fordultam meg. Ki lehet birtokában ennyi édességnek a hangjában? S vajon honnan ismer engem?

Addig mindig azt hittem, hogy csak egy buta kifejezés az, hogy valakinek tátva marad a szája. Most már elhiszem, hogy ez lehetséges. Tökéletes formájú lábak, kerek fenék, keskeny csípő, formás mellek, kecses nyak, hosszú, barna haj, feher arcocska… Először csak ezt voltam képes észrevenni a világoskék fürdőköpenybe burkolózó lányon. És ugyanazok a szemek, mint 10 éve… De most már egészen mást jelentettek. Judit lenyűgöző ifjú hölggyé vált – számomra egy pillanat alatt.

– Gyere, gyere csak be! – mondta – Volt időm kitalálni hogy hogy bizonyítsam be, hogy jó vagyok. Tíz év nagyon sok idő ám, azóta tanultam egyet-s-mást!

Pajkosan megragadta a csuklómat, s magával húzott a szobájába. Igazából ekkorra teljesen elgyengültem, s néhány kivétellel minden testrészem elernyedt, úgyhogy nem jelentett túl nagy megterhelést a mozgatásom.

– Mire gondoltál? – mindössze ennyit tudtam kinyögni, amíg elvitt az ágyig, leültetett és becsukta mögöttünk az ajtót.

Visszajött, s az ajkaimhoz érintette a mutatóujját. Annyira puha volt… Ezek után ha nem értem, hogy azt akarja, hogy maradjak csendben, akkor sem tudtam volna megszólalni. Egy földöntúli erő mindenképpen visszatartott volna.

– Te csak figyelj, én majd bizonyítok! – mondta Judit, majd levette a fürdőköpenyét. Gyönyörű vállak, tökéletes mellek, lapos has, fantasztikus combok, s egy igencsak kicsi tanga.

Letérdelt elém, s elkezdete kigombolni a nadrágomat. Korábban azt hittem, hogy ezek a puha ujjak nem tudnak több ámulatot okozni, mint mikor a számhoz érnek. Nos… Tévedtem. Az apró mozdulatok finom izgatásának hatására megmerevedtem, olyannyira, hogy mire az utolsó gombomra is sor került, már az alsónadrágomból is kikandikált a makkom.

– Nos, lássuk csak közelebbről, hogy mi is van itt? – mosolyodott el pajkosan. S közelebb hajolt, hogy jobban megnézhesse magának. Közelebb és közelebb… Forró lehelete elviselhetetlen vágyakat ébresztett bennem. Akartam, hogy még közelebb hajoljon, hogy ajkaival csókolja és izgassa a farkamat. De ő csak mosolygott közelhajolva, a szemei ragyogtak, s felnézett rám.

– Ó, ne vágj már annyira csalódott képet, mindjárt leszoplak, csak előtte úgy látom le kell vennem az alsógatyádat! – kacagta vidáman. S lassan két kézzel minden akadály eltávolított a merevségtől duzzadó péniszem közeléből. Picit bizonyára segítettem neki, fel kellett, hogy álljak az ágyról, de erre azóta sem vagyok képes visszaemlékezni.

Ami ezután következett arra viszont kristálytisztán emlékszem. Csak ültem az ágyon, s ő játszott. Csak a szájával megfelelő helyzetbe állította a farkamat, ajkai közé vette a végét. Picikét a szájába tolt belőle, majd kifelé indult. Aztán ismét befelé, kicsit mélyebben, majd ismét a csókoló ajkak felé…

Nem birtam sokáig, az első néhány csusszanás után elélveztem. Ő finoman a szájában tartott végig, s gyengéd szívásokkal fokozta minden egyes kilővellésemkor a kéjt. Amikor végeztem egy kis ideig még így várt, puha melegségbe borítva mindenemet.

Egy perc múlva még mindig nem tudtam mit szólni. Ő viszont lefeküdt mellém az ágyra, lelógatta a fejét a szélén, s azt mondta:
– Megvárom amíg még egyszer beleélvezel a számba. De ezúttal neked kell irányítanod.

Először képtelen voltam megmozdulni is, s nem is éreztem úgy, hogy most azonnal jól esne még valami. Vártam egy kicsit. Ő felém fordította a fejét, a szemembe nézett, elmosolyodott, majd kicsit kinyitotta a száját.

Ettől mintegy varázsütésre újraéledtem. Letérdeltem az ágy mellé, ő visszafordította a fejét es behatoltam az ajkai közé. Finoman betoltam a makkomat, majd kihúztam, s ezt ismételgettem egy darabig. Judit szeme közben nevetett, látszott rajta, hogy élvezi a játékot, de azt is ki tudtam venni, hogy igazából többet akar.

Ezért elindultam befelé. Minden centiméterrel, minden milliméterrel jobban élveztem, s az ő szemében is fokozódott a boldogság csillogása. Lassan közeledtem a nyelv hátsó részéhez, a szájpadlás végéhez és a torkához. De nem álltam meg, lassan, finoman behatoltam tövig, majd a legmélyebb részeken kezdtem játszadozni. Picit ki-picit be-picit ki – de mindig csak úgy, hogy azért a torkában maradjak. Közben a farkam tövét váltakozva izgatta a nyelvével és harapdálta finoman az ajkaival.

Ekkor éltem át életem legtökéletesebb orgazmusát. Hosszantartó, lüktető érzés volt, amelyet minden irányból körülvett a tökéletesség. Mikor teljesen kielégültem kicsit még így maradtam, s ő türelmesen kivárta, míg minden utóérzés is teljesen átjárja az összes idegpályámat.

Mikor felkeltem térdelő helyzetemből, Judit fekve maradt. Kérdő tekintetemre ő szavakban válaszolt:

– Csak gondoltam szeretnéd ugyanezt még egyszer kicsit később. Vagy nem?

De igen, nagyon akartam. Végül még egyszer kielégített egy több, mint fél órás szopással, amelyben felváltva volt aktív ő és én. Kitartása meghozta a gyümölcsét.

Ezek után felöltöztem, s ő is visszavette a fürdőköpenyét.

– Köszönöm az ajándékodat, igazán nagyszerű volt! – mondta, s láttam a csillogásból, hogy igazat beszél.

Akkoriban sokat töprengtem ezeken a megismételhetetlen eseményeken. Hogy mi miért volt, hogyan történhetett ez meg, mi lett volna, ha… Néhány kérdésre találtam választ, néhányra nem.

Egy dologban azonban biztos vagyok. Az angyalokkal nem viccelhetek többet, mert tudom hogy léteznek és közöttünk járnak.