A perverz lánycsalád

A középiskolában, ahova a két kisebb járt, már kicsengetettek, a gyerekek elkezdtek szállingózni kifele az iskolából, Zsuzska meg leste a két húgát, hogy mikor jönnek. Érezte a tizenéves fiúk tekintetét magán, és imádta ezt az érzést, rendszeresen járt röplabdázni és elég jó feneke volt, büszkén mutogatta is gyakran, ma is egy testhez simuló farmerban volt, ami jól kiemelte az alakját, főleg a combjait. Eléggé meg volt magával elégedve, főleg, mióta Ő is adhatott a két kisebb lánynak, nem csak el kellett tűrnie az anyjától.

Hamarosan feltűnt az idősebbik húga, Petra. Észrevette a nővérét, és odament hozzá, köszönt Neki:
– Szia, Zsuzsi!
– Szia! Húgod?
– Nem tudom, biztos jön majd.
– Hát ajánlom is.
Egy fél percig csak álltak egymás mellett, majd Petra megtörte a csendet:
– Hogy vagy amúgy?
– Csendbe légy, nem mondtam, hogy beszélhetsz.
Petra lesütötte a szemét, tudta, hogy jobb, ha nem vitatkozik, mert úgyis csak rosszabbul jön ki. Nem akarta kihúzni a gyufát. Csak csendben állt mellette. Aztán egyszer csak Zsuzsi hangja ébresztette fel:
– Hova lett a gomb a kardigánodról? – nézett Rá kérdőn
– ööö…jaaa…leszakadt.. de nem tudom mikor..
– Óó, valóban, na akkor ezt majd otthon megbeszéljük!
– De vigyáztam Rá, tényleg.. nem az én hibám..
– Jól van, nem érdekel, leszakadt és ez a lényeg – így Zsuzsi
– Jó, de…tényleg nem tudom, hogyan történt..Én..
– Csendbe légy! Mit pofázol vissza Nekem? Mondtam, hogy megszólalhatsz?
– Nem, de…
– Hallgass! – ezzel Zsuzsi lezárta a vitát és Petra is belátta, hogy csak Neki lesz rosszabb, ha tovább folytatja, de előre félt, mit fog otthon kapni – ezt bezzeg nem mondtad rögtön, hanem megpróbáltad elsumákolni, mi? Hátha nem veszem észre…
Petra nem szólt egy szót sem.
Hamarosan megérkezett Lilla is, a legkisebb lány, Ő már látta, hogy gond van, Petra arcára rá volt írva minden, így kicsit megszeppenve ment oda két idősebb testvéréhez.
– Sziasztok, szia, Zsuzsi!
– Késtél – mondta Zsuzsi, majd azzal a lendülettel le is kevert egy pofont a húgának. nem volt túl nagy, de nem is kicsi. Az az arcához kapott, elvörösödött, a földet nézte. Zsuzsi előszeretettel alázta meg Őket nyilvánosan, több ember előtt, de ezt most Lilla szerencséjére kevesen látták, meg nem is volt túl feltűnő.
– Sajnálom – nézett megszeppenve idősebb nővérére Lilla.
– Na, jól van, lányok, induljunk. Otthon asszem lesz egy kis beszélni valónk. Azzal elindult, a két húga egymásra nézett, majd Ők is mentek.
– És mi volt ma a suliban? – tette fel a kérdést Zsuzska. A két lány egy ideig hezitált, hogy mit is kéne mondani, majd Petra törte meg a csendet:
– Én kaptam egy 4/5-öt történelemből, más nem nagyon volt. Tesiből távolugrottunk. Nagyjából ennyi.
– Én ma nem kaptam jegyet, de írtunk bioszból egy dolgozatot, az jól sikerült – így Lilla.
– Hogy-hogy csak 4/5 lett a törid? – fordult Petra felé Zsuzsi.
– Elrontottam pár dolgot..nem volt pontos a fogalmazásom..
– Értem. – ezzel megint csend lett, a lányok megtanulták, hogy csak akkor beszélhetnek, ha Zsuzsi kérdezi Őket, így csendben mentek tovább hazafelé. Felszálltak a buszra, mentek pár megállót, majd leszálltak, egy kis séta és már otthon is voltak. nem szóltak egymáshoz semmit az út alatt, Zsuzsi nem engedélyezte.

Amikor felértek a lakásba, még le sem pakoltak, Zsuzsi már is a két húgához fordult:
– Jól van, lányok, akkor most elmondom mi lesz. Lilla, Te bemész a nagyszobába, előkészülsz fenekeléshez és ott megvársz. Petra Te itt maradsz, mindjárt jövök! – azzal elment. A két húga egymásra nézett, tudták, hogy nem lehet ellenszegülni, akkor csak rosszabbul jönnek ki. Lilla bement a nagyszobába, rettegve, tudta mit jelent az, amit nővére kért, hogy fenekeléshez előkészülni. Levette a nadrágját és a bugyiját, összehajtva letette Őket a egyik székre, majd beállt a szoba közepére, félmeztelenül, csak póló, pulóver és zokni volt rajta, és ott várt mozdulatlanul. Petra ott várt az előszobába, amikor Zsuzsi visszatért egy piros szájpecek volt a kezében. Vigyorgott: – ezt szépen most felveszed, hogy megtanuld, hogy nem szólsz vissza Nekem – azzal átadta Petrának, aki már százszor megbánta, hogy az iskola előtt egyáltalán megszólalt a nővére jelenlétében. Elvette, berakta a szájába, ráharapott, a szíjaknál fogva hátul a feje mögött összecsatolta – jó szorosra húzd meg – mosolygott Rá kárörvendően a nővére – ha megvagy, mehetsz be a szobádba tanulni. Anyáról fogsz majd kikapni, amiért tönkretetted a kardigánodat – azzal elment, be a nagyszobába, ahol a kisebbik húga várta. Lilla vörös volt a szégyentől.

Zsuzsi nem sokat teketóriázott, megragadta a hajánál a húgát, lehajoltatta, megfogatta Vele a bokáját, másik kezével pedig elkezdte verni a fenekét. A húga számolta, zokszó nélkül tűrte a megaláztatást, minden csapás után mondta hangosan, hogy hányadik volt, ezt agy kellett tenni, anyjuk is így csináltatta, tudta, mi a rendszer. Zsuzsi húszat vágott rá, majd felállíttatta, mélyen a szemébe nézett:
– Fogsz Te még megváratni Engem egyszer is az életben?
– Nem, Zsuzsi! Bocsánat!
– Térdelj le és úgy kérj bocsánatot!
Lilla nagyon kellemetlenül és megalázottan érezte magát, de megtette. Letérdelt a nővére elé és bocsánatot kért.
– Helyes – mondta Zsuzsi – most öltözz föl és láss Neki a tanuláshoz – és azzal elment. Ezután nem is nagyon történt semmi, mindhárom lány a saját szobájában tanult, Lilla elvert, fájó fenékkel, Petra kipeckelt szájjal, Zsuzsi meg élvezte a helyzetet, néha rájuk nézett és ellenőrizte, hogy minden rendben van Velük, és tényleg tanulnak-e de ez inkább csak a szívatás része volt, akarta érzékeltetni a hatalmát. Amikor hallotta Anyjuknak a kocsiját befordulni, beszólt mindkét lánynak a szobájába, hogy jöjjenek ki, mert megjött Anya. A két húga kijött a szobájából, és megálltak a bejárati ajtótól jobbra, ahogyan azt mindig is kellett, így várták az anyjukat. Petrának az óta bent volt a pecek a szájában, már mindenfele folyt a nyála, nagyon fájt Neki, de Zsuzsi ezt élvezte.

Amikor az Anyjuk hazajött és belépett az ajtón, Zsuzsi egyből a nyakába borult, úgy üdvözölte, puszit adott arcára, nagyon vigyorgott. Anyjuk rájuk sem hederített a két kisebbik lányra, azok csak álltak ott karót nyelve, míg Ő Zsuzskával beszélgetett. Végül, amikor lepakolt, Zsuzsi szólt Neki:
– Anyu, Lilla szeretne mondani valamit – ezzel Lilla felé fordult, aki tudta mi a dolga.
– Megvárattam Zsuzsit az iskola előtt, nem igyekeztem. Sajnálom. – mondta, majd lehajtotta a fejét, a földet nézte.
– Adtál Neki – kérdezte az Anya Zsuzsitól.
– Igen, nem sokat, de azért érezte a törődést.
– Helyes – Anya ezzel Lillára nézett – menjél, melegítsd meg a vacsorát, kezdjél el megteríteni, hamarosan eszünk. Lilla ezzel szó nélkül elment a konyhába.
– És Petra is szeretne valamit mondani, csak Ő most nem tud, úgyhogy Én fogok beszélni – mosolygott kárörvendően Zsuzska, Petra pedig vörös fejjel, megszégyenülve állt ott, szájpecekkel a szájában – szóval az hagyján, hogy visszabeszélt Nekem és be kellett tömnöm a száját, deeee…van itt még valami – ezzel odanyúlt a húga kardigánjához, kihajtotta, hogy Anyja is lássa a gombnak a helyét és kérdőn ránézett.
– Petraaaa! – ámult el az édesanyjuk! Ennyire nem tudsz vigyázni a holmiidra? Nem hiszem el, kislányom.. – Petra próbált volna megszólalni, rázta a fejét és nyögdécselt bele a golyóba, nem jött ki értelmes hang a torkán, csak még több nyál bugyborékolt két oldalt, kétségbeesve, kérlelő szemekkel nézett Anyjára. Tudta, mi következik – azt hiszem, a legjobb lesz, ha bemész a szobádba és ott megvársz. Sőt! Légszíves egyből a sarokba álljál be!

Anya beküldte Petrát a szobájába, aki tudta, hogy nemsokára úgy el lesz verve a segge, hogy nem fog tudni leülni, nagyon félt. A szobájában levette a nadrágját és a bugyiját, majd beállt a sarokba. De már nagyon fájt a szája, nagyon szorította a pecek. Zsuzsi és az anyukájuk eközben leültek a nagyszobába, vígan elfecserésztek mindenféléről, hogy kivel mi történt ma, várták, hogy a legkisebb lány megterítsen, és tálalja a vacsorát számukra. Egy kis idő elteltével Anya felállt, majd bement a középső lány szobájába, becsukta maga mögött az ajtót. Petrát kihívta a sarokból, levette Róla a pecket, aminek a lány nagyon örült, mert már teljesen elzsibbadt a szája.
– Nézd, Petra! Ez nem állapot. Ezt nem tűrhetem el, kislányom, hogy így bánj a ruháiddal..
– Anya, Én…
– Hallgass, ne vágj bele a szavamba. Nem érdekel, hogyan történt, nem érdekel, mit csináltál Vele, leszakadt a gomb és kész. Ennyi. Nem kell magyarázat. Amíg nem tudod megbecsülni a ruháidat, amikért mellesleg Én dolgozom meg, addig nem is fogok Neked újat venni. Kérlek, vegyél le mindent magadról. – itt egy kis szünetet tartott – Nem foglak elfenekleni, de meg kell tanulnod, hogy vigyáznod kell a ruháidra. A büntetés az lesz, hogy egy órát meztelenül, ruha nélkül kell lenned a lakásban, hogy megtanuld, milyen annak, akinek nincsenek ruhái, hátha, amikor átéled azoknak a szegény embereknek a helyzetét, akkor majd megtanulod megbecsülni Őket. Vetkőzz! – Petrának torkán akadt a szó. Meztelenül lenni sokkal megalázóbb, mint egy fenekelés, ezt nem tehette vele az anyja..
– Anya, kérlek…
– Vetkőzz, azt mondtam! – ordított Rá az anyja. Petrának könnyek szöktek a szemébe, szépen lassan elkezdett levenni magáéról mindent, míg végül teljesen meztelenül állt az anyja előtt.
– Helyes. Most menj, segíts a húgodnak teríteni.

Ezzel az anya kiment a szobából, vissza a nagyszobába, ahol Zsuzsi várta.
– Na, mi lesz Vele? – kérdezte a nagylány.
– Meztelenül fog mászkálni, hogy megtanulja, hogy vigyázzon a ruháira.
– Ennyi? Nem is kapott a seggére?
– Nem. Ez épp elég lesz Neki.
Petra ekkor már kint is volt, vérvörös fejjel ment ruhátlanul teríteni húgával. Amikor kész voltak, szóltak a kettejüknek, hogy a vacsora tálalva, Ők elmentek kezet mosni, majd pedig kimentek az étkezőbe. Zsuzsi és az Anyukájuk leültek az asztalhoz, egymással szembe, az Anyjuk pedig a pucér Petrát a sarokba intette – nem érdemled meg, hogy a családdal egyél – mondta, azzal beküldte Petrát a sarokba. A legkisebb lány is le akart ülni, amikor Anyukája megkérdezte:
– Lillus, kislányom, mostál kezet evés előtt? – az lehajtotta a fejét, a földnek mondta:
– Nem.
– Akkor villámgyorsan és ezt vacsora után megbeszéljük. – Lillus azzal kiment kezet mosni, majd visszajött, leült az asztalhoz és hárman elkezdtek enni. Petra anyaszült meztelenül állt a sarokban tőlük három méterre, Zsuzsi és Anya vígan beszélgettek, Lillus csak ült és evett, hozzá nem szólt senki és nem is volt megengedve Neki, hogy beszéljen. Fél óra múlva, amikor végeztek, Anya megkérte a sarokban mindvégig sarokban álló Petrát, hogy mosogasson el, utána Ő is ehet. Zsuzsi mindeközben megkérdezte Anyjától, hogy elfenekelheti-e Lillát, amiért elfelejtett kezet mosni, s mikor Anyja rábólintott, már el is vezette a felkarjánál fogva a kisebbik húgát, kárörvendő mosollyal az arcán. Anyja utána szólt:
– De adjál Neki rendesen!
– Meglesz – szóét vissza Neki Zsuzsi
Bevitte a fürdőszobába a húgát, becsukta maguk mögött az ajtót, majd ránézett:
– Hát, akkor vetkőzz.
A húga nem szólt egy szót sem, csak halkan, alig hallhatóan elkezdett szipogni, de tudta, hogy teljesen felesleges ellenkezni, még mindig jobb, ha a nővérétől kap, mintha az Anyjától. Levette a nadrágját és a bugyiját. Zsuzsi előrehajoltatta, rá a kádra, és elkezdte verni a fenekét, ami már eleve piroskás volt a korábbi veréstől, így ez a húgának még jobban fájt. De pontosan ezért vitte be a fürdőbe. Imádta, ahogy a csempéktől visszhangoznak a csapások és tudta, hogy Lilla nem mer majd jajgatni, inkább összeszorítja a fogát, nehogy meghallják a szomszédok, nagyon visszhangzott a fürdő ugyanis. Amikor végzett, jól elfenekelte a húgát, aki csendben sírt, úgy fájt már a feneke, letérdeltette maga elé:
– Kérj elnézést, amiért elfelejtettél kezet mosni vacsora előtt.
– Elnézést kére..- puff, egy pofon ébresztette fel jobbról Lillát
– Rám nézzél, Te bunkó picsa, ha elnézést kérsz, ne a földet bámuld! – az kisírt szemeit a nővérére emelte.
– Elnézést kérek, amiért elf..-csatt, most balról jött a pofon, amelyik félbeszakította.
– Hangosan mondjad! Nem hallom! – kiabált Zsuzsi, valószínűleg áthallatszott a szomszédba.
– Elnézést kérek, amiért elfelejtettem kezet mosni vacsora előtt – mondta hangosabban Lillus.
– Helyes. Itt maradsz, amíg nem szólok. – azzal kiment a fürdőből, ott hagyva a húgát térdelve a hideg kövön. Kiment a konyhába, ahol elmondta anyjának, hogy elfenekelte, majd még kapott két pofont, közben Petra már mosogatott, még mindig meztelenül. Zsuzsi odament hozzá a konyhába, mögé ment és hátrasimította a füle mögé a haját. Odahajolt a füléhez, és belesúgta: – remélem, legközelebb jobban vigyázol a ruháidra, tündérem – ezzel kárörvendően vigyorgott és egy puszit nyomott idősebbik húga arcára. Ő nem volt megszeppenve, nem nézett rá, legszívesebben megölte volna. Zsuzsi visszament a kisebbik húgához, aki még mindig ott térdelt a hideg kövön.
– Felöltözhetsz, menjél be a szobádba tanulni – mondta neki. Lillus szó nélkül úgy tett.

Amíg Petra mosogatott, Lillus a szobájában tanult, Zsuzsi is az anyukájuk kint, a nagyszobában néztek valami filmet, de inkább csak csattogattak, meg beszélgettek. Amikor Petra elmosogatott, Anyukája megengedte Neki, hogy felöltözzön, mondván, letelt az egy óra.
– Zsuzsi, légy szíves terítsél meg Neki – mondta, ezzel Zsuzsi, bár nem örült neki, de kiment az étkezőbe és elkezdett teríteni Petrának, hogy Ő is meg tudjon vacsorázni. Petra hamarosan kint volt a szobájából, most mér felöltözve, Zsuzsi majdnem kész volt a terítéssel.
Amikor hozta ki húgának a levest, miután megmelegítette, megcsúszott a konyhakövön, Ő maga talpon maradt, bár majdnem elesett, a tányér a kezéből azonban kiesett és darabokra tört, a leves szétloccsant a padlón mindenfelé. Zsuzsi számára megállt a világ. Tátott szájjal nézett maga elé a földre, a tányérdarabokra és a levesre. Az anyukája és Petra sietve rohantak ki a konyhába, hogy mi történt, Lillus is kijött a szobájából.

Zsuzsinak remegett a szája.
– Én….én…nem is…
– Nem baj, kicsim, hagyjad csak, majd összetakarítjuk. – így az anyja
– De Én…..én….csak megcsúsztam…
– Semmi gond, kicsim – az anyja odament hozzá és megsimogatta – menjél most be a szobádba, feltakarítjuk.
– Én…én sajnálom. Nem akartam..
– Menjél be a szobádba csillagom.
– Sajnálom…
– Jó, rendben, ezt már mondtad, kérlek, menjél be a szobádba, amíg takarítunk, majd megyek Én is.
Zsuzsi alig kapott levegőt.
– De énn…hadd segítsek összetakarítani. Felmosom…
– Kicsim. Kérlek, menjél be a szobádba. Ne kelljen többször mondanom.

Zsuzsi remegett, elhagyta az erő, elindult a szobája felé. Nem volt magánál. Magára csukta az ajtót és tudta, mi következik. Szemébe könnyek szöktek. Nem tudja mennyit ült a szobájában magába roskadva az ágyán, de talán egy fél óra múlva megjelent az anyja. Bejött a szobába és magukra csukta az ajtót. Zsuzsi azonnal térdre vetette magát előtte, megfogta a kezét és könyörögni kezdett:
– Anya, nagyon sajnálom, véletlen volt, nem akartam…
– Elég!
– Anya… – könyörgött Zsuzsi
– Azt mondtam, elég! Egy szót se többet! Nem vitatkozol, megértetted?!

Anya szigorú szemekkel nézett az előtte térdeplő Zsuzsi szemébe.
– Ugye tudod, hogy mi következik, kislányom?
– Anyu, kérlek…
– Hagyd abba a nyavalygást. Vetkőzz le teljesen meztelenre és gyere ki a nagyszobába – azzal kiment a szobából, Zsuzsit otthagyva a szoba közepén térdelve és sírva. Zsuzsi tudta, hogy mi következik és azt is, hogy nem ússza meg. Gyorsan megtörölte az arcát, és elkezdte levenni a ruháit. Félt kimenni. Nem akart kimenni. De tudta, hogy ki kell. Amikor teljesen meztelen volt, kinyitotta a szoba ajtaját, és kiment a nagyszobába, egyik kezével a melleit, másikkal a punciját takarta. Látta, hogy a húgai föltakarították már a levest és a tányért, valószínűleg már Petra is megebédelt, mert ez egész család ott ült a nagyszobában és őt várta. Zsuzsi nagyon szégyellte magát, vérvörös volt a feje.

Anyjukkal egyszerre álltak fel a lányok a kanapéról, s Zsuzsi csak ekkor vette észre anyja kezében a nádpálcát.
– Ne…neee….kérlek, Anyu…-fakadt megint sírva, de tudta, hogy semmi értelme nincs.
– Térdelj fel szépen az asztalra, kislányom. – az anyja ezzel rámutatott a pálcával az dohányzóasztalra.
– Kérlek…-próbálkozott még egyszer Zsuzsi, de tudta, hogy hiába, nem kerülheti el a sorsát.
– Gyerünk – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Anya.

Zsuzsi vérvörös fejjel, sírásra görbülő szájjal feltérdelt az asztalra, majd négykézlábra ereszkedett. Tudta, mi a büntetéshez a pozíció. Négykézláb, fejet fölemelve, előre nézve, popsit kitolva, vállszéles terpeszben, mozdulatlanul kell várni a pálcacsapásokat, mindegyik után hangosan bemondva a számot, hogy hányadik volt. Azért kellett meztelenre vetkőzni, mert súlyos büntetéseknél nem szabad mozdulni fenekelés közben, húgai pedig azért vannak a szobában és azért nézik végig, mert figyelik, hogy az ütésekkor megmozdul-e a melle. Ha igen, az az ütés nem számít.
– Csillagom, ugye tudod a szabályokat?
– Igen, Anyu…
– Akkor jó. Harmincat fogsz kapni, számold hangosan. Akkor kezdjük is. – Petra és Lilla odaálltak Zsuzsi mellé az asztal két oldalára, Anya pedig lecsapott. A pálca hangosan csattant, vörös csíkot hagyott Zsuzsi fenekén.
– Egy! – mondta hangosan Zsuzsi.
CSATT
– Kettő!
CSATT
– Három!
CSATT
– Négy! – Ez a combjára ment, jobban fájt Neki.
CSATT
– Öt!
CSATT
– Au….Hat!
CSATT
– ÁÁá…Hét!
CSATT
– SSSssz…Nyolc!
– Megmozdult! – mondta Petra, aki figyelte közben Zsuzska mellét.
– Tényleg megmozdult, Lillus? Te is úgy láttad? – kérdezte Anya.
– Igen.
– Akkor ez nem számít.
CSATT
– MMm…Nyolc! – Mondta Zsuzsi elhaló hangon.
CSATT
– Kilenc. – Zsuzsinak elcsuklott a hangja, mint amikor az ember majdnem sír.
CSATT
– Tíz…
– Nem hallom!
– Tíz! – ismételte Zsuzsi hangosabban.
CSATT
– Tizenegy…
– Megmozdult! – vágott közbe Lilla.
– Szerintem nem! Nem csak a hasa mozgott közben? – kérdezte Petra.
– Zsuzska, légy szíves ne mozogj, mert kezdjük elölről – így Anya.
CSATT
– Au…Tizenkettő!
CSATT
– UUu..tizenhárom! – Grimaszolt Zsuzsi…
CSATT
– AAAaa..tizennégy. – mondta halkan, szemét becsukva, fogát összeszorítva várta az ütéseket, hogy meg ne mozduljon. Ujjaival úgy szorította az asztal szélét, hogy a karizmai megfeszültek.
CSATT
-ÚÚúúú…tizenöt…
-Nem hallom!
-Tizenöt!
-Na, azért.
CSATT
– ÁÁÁúúú! – Zsuzsi összegörnyedt és fenekéhez kapott, mert ez az ütés ugyanazon a helyen landolt, mint ahol az előző, nagyon fájt Neki. Könnyek szöktek a szemébe.
– Hát akkor azt hiszem, ezt sem számoljuk bele. Pedig mér fél úton vagyunk.
Zsuzsi visszanyerte eredeti pozícióját, megfeszült, szeméből folytak a könnyei.
CSATT
-AAAaa!! Tizenhat!
– Emeld fel a fejed, különben nem számoljuk!
CSATT
-Tizenhééét áááá!
– Megmozdult! – mondták egyszerre a húgai.
CSATT
– Uuu tizenhét!
– Megint megmozdult – mondta Petra!
Ekkor Anya odasétált Zsuzsihoz, hogy szembe legyen vele, megragadta a hajánál fogva, úgy rántotta fel a fejét, hogy a szemébe nézzen.
– Kislányom, szeretnéd, ha előröl kezdenénk?
– Nem Anyu…-sírt Zsuzsi.
– Akkor maradj nyugton! – azzal adott Neki egy pofont és otthagyta. Visszasétált a fenekéhez, felemelte a pálcát és folytatta.
CSATT
– Tizenhét!
– Emeld már fel a fejed!
CSATT
– Tizennyolc! – Zsuzsi abbahagyta a sírást, teljes testéből megfeszült, arra koncentrált, hogy meg ne mozduljon. Feje teljesen vörös volt, vicsorgott, szemét becsukta.
CSATT
– Tizenkilenc!
CSATT
-UUUúúú…Húsz!
CSATT
-SSSSSz…Huszonegy!
CSATT
-Ááááúúú! – Zsuzsi megint odakapott a fenekéhez, de azonnal el is vette a kezét két szipogás között – bocsánat…
– Újra!
C SATT
-UUUúú…Huszonkettő…
– Nem hallom.
– Huszonkettő!
– Na, így már más!
CSATT
– Huszonhárom – Zsuzsinak könnyek gördültek le az arcán, de nem mozdult, csak vörösödött a feje, izzadt és éppen csak nem remegett az erőlködéstől. Egészen megfeszítette magát, nehogy megmozduljon.
CSATT
– AAAAAAáááá!..Huszonhárom!
– Oké, csak maradj nyugton! Már nincs sok.
CSATT
– AUUUúú…Huszonnégy!
CSATT
-ÁÁÁÁÁÁÁÁááááá!..AUUu…Huszonöt…
– Kicsim, ne ordibáljál légy szíves! Kibírsz még öt ütést anélkül, hogy megmozdulnál vagy kiabálnál?
– Igen Anyu..bocsánat..-hüppögte Zsuzsi.
– Az jó lesz.
CSATT
-SSSSSSSSzz…Aaa..Huszonhat.
-Nem számoljuk, mert beleremegett a lábad. Lányok, Ti meg szóljatok és figyeljétek.

Zsuzsi feneke és hátsó combja már tele volt piros csíkokkal, de tudta, hogy még ki kell bírnia.

CSATT
– ÁÁÁÁáááá…Huszonhat!
CSATT
-ÁÁÁáuu!!!…Huszonhét.

Anya leeresztette a pálcát és megint odament Zsuzsihoz, felemelte fejét.
– Most kezdjük elölről? Huszonhétnél?
– Nem szeretném…- sírt Zsuzsi.
– Akkor csend legyen már! Ne óbégass! – puff, egy pofont lekevert Neki, aztán megint visszament a fenekéhez. Zsuzsi fújt egyet, majd minden erejét összeszedte, megfeszítette magát, úgy várta az utolsó ütéseket. Már az egész teste rózsaszín volt és remegett az erőlködéstől.
CSATT
-Úuu..Huszonnyolc!
CSATT
-Aaaaa!….Huszonkilenc..
CSATT
-ÁÁÁááá…Harminc!

Amint vége lett Zsuzsi összecsuklott és hevesen szedte a levegőt. Fél percig csak pihegett, szipogott az alkarjára támaszkodva, fejét lehajtva.

– Térdelj le és köszönd meg a büntetést.

Zsuzsi nagyon nehezen feltápászkodott, lemászott az asztalról, kétszer végigsimította a fenekét, de már a puszta érintés is nagyon fájt neki. Letérdelt édesanyja elé és ránézett.
– Köszönöm a büntetést és elnézést kérek, amiért összetörtem a tányért.- mondta kisírt szemekkel, hüppögve.
– Na azért. Álljál be a sarokba.

Zsuzsi felállt, bement a sarokba. Az este hátralévő részében ott állt, ruhátlanul, elvert fenékkel, amíg a húgai és az anyjuk TV-t néztek a szobában, beszélgettek. Amikor vége lett a filmnek, Anyjuk elköszönt tőlük.
– Jól van lányok, ideje aludni menni. – Petrától is és Lillától is kapott egy-egy jóéjt puszit, ők el is mentek a szobájukba. Amikor visszafordult vette csak észre, hogy Zsuzsi a sarokból a válla mögött hátrafele fordulva őrá néz. – neked nem, kislányom! Te akkor jössz ki onnan, amikor Én mondom. – Zsuzsi ekkor visszafordult és alig hallhatóan szipogni kezdett. Anya még pár dolgot matatott a szobában, kb negyed óráig, majd leoltotta a lámpát és szó nélkül elment Ő is a szobájába. A nagyszobában sötét lett, csak a kinti fények világítottak be. Nemsokára minden nesz elhalkult, nem szűrődött ki semmilyen hang a lányok szobájából. A nagyszobában is teljesen sötét lett, a kinti fények kialudtak, már csak a hold világította meg Zsuzsi meztelen és megfáradt testét. Csend volt. Csak a lány szipogása hallatszott.