Ricsike és a gay tanárúr aki alázza mint a szart

Ricsike álmodozva ült az iskolapadban. Az fizikaórának mindjárt vége, és fiatal, jóképű tanáruk – akinek szemlátomást hatalmas farka volt, ami szerényen meghúzódik nadrágjának slicce mögött – közölte velük, hogy viszontlátásra holnap.
A tizennyolc éves Ricsinek erekciója volt. Már akkor megkívánta a tanárurat, amikor az pajkosan rákacsintott, mialatt a közlekedőedények sajátos tulajdonságait ecsetelte. Ricsike akkor már tudta, hogy László tanár úr buher. Hogy bámulja a sok fiatal csitri! Ők bizonyára arról ábrándoznak, hogy László majd ágyba viszi őket. Hogy kinyalja ifjú, bizsergő puncijukat, és új dolgokat tanulhatnak a hatalom, a felé-alárendeltetség természetéről. De ő, Ricsi, már tudja, az iskola büszkesége, a jó képességű Adonisz, hommaszexuális!

Ricsike pályája heteróként indult, ám három évvel korábban megismerte G. Andrist, akinek a faterja a MÁV telepen melózott. Egy ködös szombat délutánon kerékpárra ültek, és kikarikáztak a telepre, ahol bekukucskáltak egy lerobbant házba.
– Itt volt régebben az állomásfőnökség! – közölte Andris, és megnyalta a szája szélét. Ingerlőés erotikus volt a mozdulat.
Ricsike tétován bóklászott a putri padlóján.
– Mért jöttünk ide? – kérdezte.
– Nézd csak, mi van itt! – kacsintott Andris, aztán egy rekamié alól kihúzott egy köteg MELEGFRONT magazint.
– De hiszen ebben az újságban köcsögök vannak! – replikázott Ricsike.
– Igen… de nézd csak meg jobban.
Leültek egymás mellé a földre törökülésben, és lapozgatni kezdték a gay magazinokat. Fiúk tangában. Fiúk pucéron. Bukósisakban. Azbesztkötényben. Hatalmas farkú, izmos fiúk.

Ricsike kapisgálni kezdte a gay-életérzést, és merevedése támadt. Andris észrevette, és rögvest szájon csókolta.
A két fiú hempergőzni kezdett a földön, majd kiszabadították a farkukat, és felváltva kiszopkodták egymásnak.
Ricsikét ábrándozásából László tanár úr hangja szakította ki.
– Ricsi, gyere légy szíves, pakoljuk be ezt a közlekedőedényt a raktárba!
Ricsi boldogan somolyogva felpattant, és fenekét enyhén riszálva már sietett is a tanár úr segítségére. A többi diák már mind elhagyta a termet. Ricsike szaporázta a lépteit. Cukorrózsaszín tangája izgatón a popsijába vágott, amely már kezdett nedvesedni az izgalomtól.

Egy hete vette, mielőtt elment volna a Kék Osztriga partyjára. Jó volt, de a lényeg hajnalban következett, amikor bekokszozva valahogyan három zimbabwei fekete fiatalember lakására került. Ó, mit műveltek vele… alaposan meggyötörték kis, passzív, szőrtelen testét. A szájzugrepedése éppen csak elmúlt, erre…
Na de ez már a múlt. A jelen László! A tanárúr! Ó istenem, remélem nem értettem félre a jelzéseit…
Megragadták a közlekedőedényt, és lihegve becipelték a raktárba. Letették a lócára, majd László a sarkával belökte az ajtót. Aztán megcsóválta a nyelvét, mint egy piton.
– Te buzi vagy, ugye, fiam? – kérdezte gyengéden.
– Az volnék – felelte Ricsike remegő hangon. A nadrágjában már alig fért el a farka.
– Én is az vagyok, de nem akarom, hogy megtudják.
– Ezzel én is így vagyok, tanárúr. Ön aktív?
– Igen az vagyok, te pedig fogadjunk, hogy egy passzív kis köcsög vagy, aki imádja ha megalázzák, ha teszem azt úgy kezdetnek, szájába verik a gecit.
– Jól látja, László tanár úr! – parázslott fel Ricsike hangja, és gátlásait legyűrve már vetette is térdre magát.
– Ó igen – duruzsolta a szőke görög istenhez hasonlító, kigyúrt fizikatudor, és kigombolta az öltönynadrágját. – Ehhez mit szólsz?
Ricsike el volt ájulva. Legalább húsz centis, tisztán fénylő, ápolt fasz himbálódzott az ajkánál.
– Kapd be! Szeretsz szopni, ugye? Szopj te kis geci! Beléd verem én a hidrosztatika törvényeit!

Ricsike megérezte a buher kandüh ingerlő illatát. Amikor a vaskos lőcs az ajkának feszült, szellentett egyet az izgalomtól.
– Nanana! – szólt szigorúan László tanár úr, és belemarkolt Ricsike EMOs frizurájába. – Ott még nem tartunk, hogy seggbekúrjalak. De ha bizonyítasz… ó…igen… úgy látom, tényleg ügyes vagy! H1/h2 egyenlő y2/y1, látom, kapisgálod végre…
Ricsike lelkesen szopta a tanárúr faszát. Simogatta a heréit, és a makkon cuppogtatott vaskos, zsíros ajkaival. Tényleg elég húsos ajkai voltak a Ricsikének.
Apja (akinek íróasztala felett, amióta Ricsike az eszét tudta, ott lógott a vén vasmunkás ars poeticája: AMÍG TÉGED SZOPNAK, NEM VAGY BUZI, CSAK HA TE SZOPSZ VAGY HA SEGGBEKÚRNAK) már gyerekkorában megmondta neki: – Fiam, te buzi leszel, ilyen kurva ronda fejjel!
És lőn.
– Áá… igen… verd a szádba Ricsi…ez az… siess, várnak a tanáriban…
Ricsi bedobta magát, mélytorokmozgással cidázott, úgy pumpálva fel a gernyót a tanár úr torkából, mint a kalapács az olajat a földből.
– Jövök te kis kurva – sipított fel László, és térdei megrogytak. Ricsike pedig odaadással nyelte a sűrű, ízletes férfiszaftot.
Végül megtisztogatta a meggyötört falluszt.
– Ügyes voltál – simogatta meg László a még mindig térdelő Ricsike fejét. – Ez maradjunk köztünk. Talán lesz folytatás. De ha eljár a pofád, még szarásra sem igen fogod tudni használni a segglyukad, nemhogy másra.

Ricsike remegő térdekkel, száját törölgetve feltápászkodott, és csillogó szemekkel, és rajongó öleb tekintetével nézett a tanár úrra.
– Nekem mennem kell – mondta László, a szertár kilincsére téve kezét. – Te még maradj, és verd ki a faszod, ha akarod.
Ricsike úgy is tett. Beleverte a farkát a közlekedőedénybe.
A következő órán Klára tanárnéni használta az edényt szemléltetőeszközként, s kísérlete elején bizony furcsálkodva, tanácstalanul méregette tartalmát. Felvert-tojás-pulykaszemeiben előbb-utóbb felcsillant némi kéjes lelkesedés, s ezt maga is észrevette, ahogy szemüvege mögül önmaga frigid fejszerkezetét méregette az üveg tükröződő falán.

***

Azon az éjjelen vad, barátságtalan szél kerekedett, és Ricsikét rémálom lepte meg. Kegyetlenül pellengérre vonták az oskolában. Rettegéstől cseppfolyóssá vált testét szinte felszivattyúzták az iskolaigazgató irodájába, és ott a padlóra köpték. De az iskolaigazgató sem Dr. Dövényi volt, a vendégsegges vén piás. Nem, egy kettő húsz magas, fehér fogakkal mosolygó, kigyúrt afro-amerikai simogatta a nyakát izmos lábfejével. Meztelen volt, nyakában egy talizmán himbálódzott, és a vállára az I LOVE WILL SMITH feliratot tetoválták. Az ember mókás volt és izgató, a mosolya mégis valahogy félelmetes tűnt. Ricsike farkincája, mint mindig, most is megmerevedett, noha agyában dörömbölt a pánik.
– Kérem, ne bántson…kérem…
– Nem lett volna szabad leszopkodnod László tanár urat, te kis csikidám-fiú.
– Tudom, én kérem, én megbotlottam, én…
– Térdelj, te gyapjas seggű szuka, te férfinek se jó buzeráns.

És kezdetét vette a büntetés. Ricsike úgy érezte, zsigerei szétszakadnak, némán üvöltött az álombéli, visszhangzó folyosókon… ám reggelre kellve egy hatalmas ondótócsával a hasán ébredt.
Sírdogálva kelt fel, és elment fogat mosni.
Mily szerencsétlen vagyok én, hüppögte magában, míg megsikálta a fogait, amelyek közül a hátsókon talán még ott száradt László tanár úr spermája. Titkolnom kell az érzéseimet. A gayparádékon álarcot kell viselnem, és megdobálnak tojással. A magamfajtát fartúrónak becézik. Azok az elvakult, homofób sarlatánok. Jaj, mily szomorú az életem.

De hát az élet folytatódik. Menni kell tovább. S Ricsike, míg a táskáját a vállára dobta, és elindult az iskolába, mélyen megindulva László tanár úrra gondolt, s a közös jövőre, amely talán vár majd rájuk.