Szerepjáték – hetero történet

Egy hosszabb házasságban mindig kellenek megújulások. Ilyenkor érdemes lehet a határokat feszegetni kicsit. Mind a magunkét, mind a másikét. Egy ilyen határfeszegetés történt meg velem mostanában.

Már jó ideje (hetek, talán hónapok) óta minden nagyszerűen működött körülöttünk. Nyilván voltak nehezebb napok – de ezeket feltöltődve, lényegében gond nélkül tudtuk átvészelni. Éppen dolgoztam – már nem volt sok munka hátra – amikor SMS-em érkezett. Még nem volt dél, de már úgyis menni készültem, úgyhogy gyorsan összepakoltam és az autó felé menet elolvastam az üzenetet.
„Gyere az XYZ utca ABC számú házához. Csöngess be, el fognak igazítani! 13.00-ra érkezz!”.
Szűkszavú üzenet volt, de miután Drágám küldte, gondoltam célja van vele. Nem kérdezősködtem, mert ilyenkor általában mindent előre kitalál és megtervez. Tehát ezt is. Miután azonban nem tudtam, hogy miről is van szó pontosan, ezért annyira nem is voltam izgatott.
Nem sokkal 1 óra előtt érkeztem meg a környékre. A ház előtt találtam parkolóhelyet, úgyhogy 5 perccel a megadott időpont előtt már csöngettem is. A kapu berregve kinyílt. A magas kerítés mögött egy szépen gondozott kert fogadott, illetve egy nagyobb méretű ingatlan. Ha lett volna valami cégér, vélhetően panziónak néztem volna – de így csak valami újgazdag, kicsit visszafogott palotájának hatott. Két szint, alapvetően semmi hivalkodó, feltűnő dolog kívülről – maximum az, hogy maga az épület hatalmas, a körülötte lévő, közel 3 méter magas kerítés pedig még a szomszéd házakból se nagyon engedett betekintést. Az ablakok tükröződtek a délutáni fényben, így kívülről még akkor sem láthattam volna be, ha történetesen minden függönyt felhúznak.
Miután besétáltam a bejárati ajtón, egy aránylag aprócska hallba érkeztem, ahol a pult mögött egy csinos, harmincas évei elején járó hölgy fogadott. Bemutatkozott, majd kérdezte, hogy a nevemet kérdezte. Miután megmondtam neki azt válaszolta, hogy igen, már várta az érkezésemet. Elirányított az egyik folyosón, majd közölte, hogy a folyosó végén menjek le az alagsorba, mely a ház hátsó részébe vezet. Ott a folyosó folytatódik – és a folyosó végén lévő, barna színű ajtón kell majd kopogtatnom.
Kicsit furcsállottam az ügyintézését menetét, de úgy voltam vele, hogy a határozottsága és az instrukciói gyakorlottságról tettek tanúbizonyságot, tehát nyilván nem először csinálja mindezt. Elindultam hát a megadott irányba. A folyosón 2-2 ajtó volt jobb és baloldalon, majd utána egy csigalépcső vezetett le a ház hátsó részébe. Nem volt hosszú lépcső, mindösszesen egy fél fordulatot kellett megtenni – majd utána folytatódott a folyosó – és valóban, a folyosó végén (odáig 1-1 ajtó volt csak a két oldalon) egy nagyobb, barna színű ajtó foglalta el a fal egész szélességét. Kopogtam.
-Szabad!
Beléptem. Még a félhomályos szobában is nagyobb fény volt, mint a folyosón, tehát gyorsan át tudtam látni a kisebb szobát. Két fotel és egy pamlag volt egy dohányzóasztal mellett. Az ülőgarnitúra mögött egy súlyos, fából készült, robusztus komód volt, melyen ízlésesen volt elhelyezve néhány dísztárgy (lámpa, illetve két szobor). Süppedős, vaskos szőnyeg borította a szoba nagy részét – így belépve rögtön a kiléptem a cipőmből. Nem szerettem volna esetleg összesarazni a berendezést.
A szobában balra tőlem egy ajtó volt, rajta a jelzés, hogy ez lehet a mosdó, míg jobbra egy függönnyel leválasztott rész volt. A függöny el volt húzva, így mögé semmilyen módon nem láttam be – de mögüle is fény szűrődött ki, feltételeztem, hogy van még mögötte egy szoba.
-Pakolj le és gyere be.
A függöny mögül feleségem hangja hallatszott, úgyhogy tettem is, amit kért. Gyorsan levettem a kabátomat – a mellettem lévő sarokban volt egy fogas, ahol az ő kabátja is volt – majd aláraktam a táskámat. A cipőt szintén lepakoltam és bementem a függöny mögé.
Először szóhoz sem jutottam. Egy nagyobb (az előzőnél legalábbis lényegesen nagyobb) szobába léptem. Balra tőlem egy fekete, derék magasságú ágy volt (alatta ráccsal), rajta pedig több ponton szíjak, kötelek voltak elhelyezve.
Másik oldalon két nagyobb, fekete szekrény, illetve között egy fekete, vélhetően fémből készült X volt a falra rögzítve. Szembe velem egy trón volt, melyen feleségem ült. Fekete ruhája szinte a földig ért, mely azonban a lábainál magasan volt sliccelve. Lábai keresztbe vetve, rajta sűrű szövésű necc harisnya és magas sarkú cipő. Tökéletes frizura (vélhetően egy délelőtti fodrászatban tett látogatás eredménye), valamint az alkalomhoz illő, kicsit sötétebb tónusú smink – melyet úgy gondoltam, szintén szakember csinált. Ritkán fordul ez elő velem, de nem tudtam megszólalni sem.
-Mit bámulsz? Nem engedtem meg, hogy rám nézz!
-Bocsásson meg, Úrnőm! – vetettem bele magamat rögtön a szerepbe.
Valószínűleg – legalábbis belül – elmosolyodhatott, hogy rögtön belementem a gondosan előkészített játékba. Nem mozdult, csak méregetett, ahogy lehajtott fejjel álltam előtte. Aztán felkelt és lassan mellém sétált. Elhaladt mellettem, kétszer körbejárt, végigmért. Nem ért hozzám, csak közelről megszemlélt.
Utána hátralépett és mögöttem kezdett valamit dolgozni – majd visszasétált a trónhoz.
-Vedd fel, amit a széken találsz. De csipkedd magadat!
-Igenis, Úrnőm!
A székhez fordultam, ahol korábban tevékenykedett. Nem volt sok ruhadarab, de azok szemmel láthatóan gondosan voltak összeválogatva. Volt egy bőrszerű tanga, aminek elülső része lekapcsolható volt. Volt ezen kívül egy szíjból készített mellény (valószínűleg helyi tartozék), mely szemmel láthatóan nemrég lett megtisztogatva. Illetve volt még két, csuklóra és bokára való szíj kikészítve – valószínűleg szintén helyi tartozék, játékszer. Gyorsan levetkőztem és magamra húztam a különböző eszközöket. Igyekeztek mindent lehetőség szerint annyira megszorítani, amennyire ezt az ember magának meg tudja. Amikor készen voltam, visszaálltam a trónnal szembe, lehajtott fejjel várva a következő utasításokra.
Megint felkelt és újra végigszaladt rajtam a tekintete. Többször megállt, megrángatta a szíjakat, öveket, amiket magamra aggattam. Valószínűleg elégedett lehetett az eredménnyel, mert sehol sem állított rajta semmit.
-Jól van. Az első feladatot jól teljesítetted – ezért jutalmat érdemelsz. Állj meg a trón előtt négykézláb.
Odamentem és felhelyezkedtem a trón előtt. Valószínűleg többször megtörténhet ilyen pozíció, mert a trón előtt egy puhább, térdelésre és könyöklésre kialakított felületet találtam. Igyekeztem kényelmesebben, hosszabb távra berendezkedve helyet foglalni.
Ő odasétált a szekrényekhez és egy pálcát vett elő belőle – legalábbis, amit láttam – meg még egy-két, vélhetően fegyelmezésre használható eszközt. Lassan sétált oda hozzám és megállt előttem. Nézegetett, majd kicsit megpaskolta a fenekemet.
-Ugye nem hoztál nekem semmi innivalót, vagy esetleg harapnivalót?
-Nem tudtam, hogy kellett volna, Úrnőm! Mélységesen sajnálom.
-Pedig ebédidő van. Hogyhogy ez kiment a fejedből? Sebaj, a helyhez jár némi harapnivaló és innivalót is lehet kérni.
Leült a trónra, majd láttam, hogy a trón melletti kis asztalkáról felemeli az oda készített telefont.
-Igen, Én vagyok. Kérnék egy narancslevet és egy pohár vizet. Nem, nem kell hidegnek lennie, langyos is jó. Igen. És kérnék némi bonbont, kekszet, ilyesmit – meg egy szelet kenyeret vagy zsömlét is. Köszönöm.
Lerakta a telefont és a hátamra tette a lábait. Kényelmesen elhelyezkedett, majd simogatni kezdte játékosan a pálcával a hátamat, fenekemet, combomat. Nem szólt semmit, csak figyelte a reakcióimat. Igyekeztem nem mozdulni, hiszen nem adott rá engedélyt – valamint próbáltam a légzésemre is figyelni, hogy semmi lihegés, vagy elizgulást jelző hang ne hagyja el a számat. Mert bár meg kell vallanom, hogy kezdetben meg voltam illetődve, ahogy belefogtunk a játékba, furcsa és egyre elhatalmasodó bizsergés futott át rajtam újra és újra.
Gondolataimból a kopogás zökkentett ki.
-Szabad!
Nyílt az ajtó és néhány lépés, koppanás után a vaskos szőnyeg szálai nyelték el a belépő lépteinek zaját. Miután becsukta az ajtót talán tétovázhatott, mert a függöny előtt állt meg.
-Meghoztam a kért italokat és harapnivalót. Hová rakhatom?
-Be tudná hozni, kérem?
-Természetesen!
Elhúzódott a függöny és csak a szemem sarkából láttam, hogy egy gurulós tálaló kocsin hoztak be valamiket. A kocsit – ez már a hangja alapján is nyilvánvaló volt – a recepciónál már megismert hölgy tolta be.
-Hová pakolhatok?
-Majd ő lepakol. Meg akarja várni a kocsit?
-Ön hogy szeretné? Ha itt marad a kocsi, az zavarná?
-Azt hiszem, igen.
-Akkor szívesen megvárom.
Ekkor Úrnőm levette rólam a lábát, majd megpaskolt a pálcával.
-Eredj, hozzad ide mellém a narancslevet és az édességeket.
Felkeltem és lehajtott fejjel – ahogy számítottam is rá, égő arccal – a kocsihoz mentem és megpróbáltam egy fordulóval elintézni a narancslevet és az édességeket. Valószínűleg szándékosan olyan kialakítása volt mindennek, hogy egyszerre csak egyet tudjak hozni, így néhány fordulóval tudtam csak intézni a dolgokat – közben Úrnőm és a recepciós egyaránt engem, a ténykedésemet figyelte. Amikor befejeztem, megálltam Úrnőm mellett.
-Helyes. A vizet és a kenyeret tedd ide a trón mellé, a földre. Azokat is külön-külön hozzad.
Visszamentem a kocsihoz és lepakoltam a poharat, majd utána a tányéron lévő kenyeret is. Amikor végeztem, visszatérdeltem Úrnőm elé.
-Köszönöm. Esetleg, ha van még valami, akkor szólhatok?
-Természetesen. A szoba árában tetszőleges mennyiségű fogyasztás benne van. Illetve ha egyéb eszközre lenne szüksége, akkor esetleg abban is segíthetünk.
-Mire gondol?
-A különböző eszközök – mint már látom, megtalálta – a szekrényekben vannak. Azonban előfordulhat, hogy valakinek extra síkosító, vagy khm… kisebb méretű gumira lenne szüksége. Akkor ezeket természetesen szintén elő tudjuk teremteni.
-Értem. Köszönöm, észben tartom.
-Minden jót, további jó szórakozást.
Reflexből majdnem mondtam egy köszönömöt, de még időben reagáltam és visszanyeltem a mondandómat.
-Rendben, akkor most némiképpen rákészülünk az előttünk álló órákra. Ki tudja, hogy fogsz viselkedni?
-Igenis, Úrnőm!
Elkezdett falatozni, illetve iszogatni. Nem kapkodta el – én pedig egyáltalán nem bántam, hogy az arcpír kicsit visszább húzódott. Amikor már nem égett az arcom, jobban oda tudtam figyelni a körülöttem lévő dolgokra. Figyeltem, hogy ő mit csinál – mikből válogat, kortyolgat, stb.
-Masszírozd meg a lábamat, kicsit elfáradt.
-Igenis, Úrnőm!
Feltérdeltem elé, lesegítettem róla a cipőjét, majd a lábfejétől a vádlijáig többször átmasszíroztam. Mindkét lábát megpróbáltam egyenlő mértékben kényeztetni, hogy semmifajta kifogása ne legyen.
-Ez untat. Játszani támadt kedvem. Gyerünk, menj oda a falhoz.
-Igenis, Úrnőm!
Odasétáltam a már korábban látott fém kereszthez – és most meg is bizonyosodtam róla, hogy valóban fémből van. Úrnőm megfogta először a karjaimat és mindkét oldalon rögzítette. Majd fel kellett lépnem egy lábtartóra – és a lábaimat is rögzítette a kereszt két végéhez. Nem mondom, hogy kényelmes volt – de alapvetően azt sem mondanám, hogy bárhol nyomott, szúrt volna ez az alkalmatosság.
-Akkor most megnézzük, hogy mennyire bírod a fenyítéseket.
-Igenis, Úrnőm!
-Számolnod kell mindent – és értékelned, hogy mennyire volt szerinted megfelelő mértékű.
-Igenis, Úrnőm!
Először csak a kezét használta a fenekemen. Amikor számolásban eljutottam a 30-ig, már egész erőteljes csapásokat mért rám, ráadásul a több csapástól egyre érzékenyebb is lett a felület. Úgy festett, hogy megelégelhette az egészet, mert váltott és egy laposabb, talán fából vagy valami erősebb gumiból készült, fekete alkalmatosságot vett elő.
Ez az eszköz már sokkal nagyobbakat csattant – bár ez szerintem inkább az érzékenységem miatt volt érezhető. Ezzel már 50 csapást mért rám, egyenletesen elosztva a fenekem mindkét oldalán. Nem mondom, hogy nagyon kellemetlen volt, de azért most már tényleg éreztem azt is, ha csak elhúzta a kezét a fenekem közelében.
Újabb csere után egy korbácsra hasonlító eszközt vett elő. Megállt mögöttem és meghallottam az eszköz semmivel össze nem téveszthető suhogását.
-Hangosan számolj! Nem az ütéseket, hanem azonos ütemben! Figyelj oda, mert ha lassulsz vagy gyorsulsz egyaránt büntetést kapsz. Kezdheted!
-Igenis, Úrnőm! 1-2…
Haladtam, és igyekeztem azonos ritmusban, tempóban mondani a számokat. Meglepő módon nagyon koncentráltam, hogy elkerüljem a büntetést. A számolásban meglepően sokáig jutottam. Nem tudom, hogy közben hány ütést mért rám, de abban biztos vagyok, hogy a számolással 300-ig jutottam, mire leállított. Most már valószínűleg lángolóan vörös volt a hátsóm. Közben hallottam, hogy sétálgat mögöttem, majd újra a trónhoz ment. Gondoltam, 1-2 bonbont vesz magához, mert közben megéhezett. De nem ez történt.
-Igen, én vagyok. Van mód megörökítésre? Tud segíteni. Értem. Rendben, köszönöm.
Visszajött, és a pálcával kezdett simogatni.
-Olyan jól teljesítettél, semmi hibát nem csináltál, hogy megjutalmazlak.
-Köszönöm, Úrnőm!
Tovább simogatta a hátsómat, hátamat, amikor újra kopogtak.
-Szabad!
Megint a megszokott kopogó lépteket hallottam, amik az ajtó csukódása után a szőnyegben halkultak el. Végül hallottam a függöny hangját.
-Megjöttem. Ez megfelel?
-Tökéletes. Maga fogja kezelni?
-Be is állíthatom, hogy magától működjön. Melyiket szeretné?
-Ezek szerint ráér?
-Önök most az egyetlen vendégek, a kolléga van a recepción. Ha kell, akkor igen, természetesen segítek.
-Köszönöm, akkor elfogadom. Figyeljen arra, hogy egyikőnk arca sem szerepelhet – de minden mást örökítsen meg.
-Természetesen. Van esetleg saját memória-kártyája?
-Igen, hoztam egyet. Odaadhatom?
-Igen, akkor rögtön arra mentek – és amikor végeztünk, kiveszem a gépből. Így nálunk biztosan nem marad semmi sem.
-Megfelel, köszönöm előre is.
Némi szerelgetés után hallottam, hogy elkezd dolgozni a fényképezőgép. Valószínűleg most kicsit pirosabb lett az arcom megint, mint a hátsóm – de legalább ez nem látható a fényképeken. Közben Úrnőm újra belemelegedett – és sorra próbálta rajtam újra a különböző eszközöket. Tenyérrel, fenyítővel és korbáccsal egyaránt foglakozott velem, majd végül következett a pálca. Amikor mindennel végzett leszedett a keresztről.
-Helyes! Térdelj vissza a trón elé, amíg átnézzük a képeket!
Elfoglaltam a helyemet – ami most könnyebb volt, mert alkalmi vendégünk már a képeket állította be, nem is nagyon figyelt rám. Ahogy elhelyezkedtem, visszaült a trónra, lábát ismét a hátamra tett – majd a trón melletti székhez intette a fotóst és átnézték a képeket.
-Remek. Még számíthatok a segítségére?
-Természetesen. Szóljon nyugodta, ha valamire szüksége lenne.
-Köszönöm.
Miután a recepciós ismét távozott, Úrnőm még falatozott egy darabig.
-Megint unatkozom. Nézzünk egy másik játékot.
-Igenis, Úrnőm!
-Kelj fel és menj az ágyhoz.
Felkeltem és odasétáltam, lehorgasztott fejjel.
-Feküdj fel. Engedd magad mellé a kezedet és kis terpeszben tett szét a lábaidat.
Úgy tettem mindent, ahogy parancsolta. Fogott egy szemellenzőt és azt is a fejemre tette, így nem láttam semmit sem. Egymás után rögzítette először a kezeimet, majd a lábaimat is. Végül hallottam, hogy eltávolodik az ágytól és kotorászni kezd a szekrényben. Egy-két eszközt szedhetett ki, mert hamar visszatért.
-Akkor most, hogy fizikálisan jól teljesítettél megnézzük, hogy mennyire vagy szófogadó.
-Igenis, Úrnőm!
-Az első feladatod az, hogy nem mozdulhatsz meg. Ha megmozdulsz, büntetést kapsz. Ha kibírod mozgás nélkül, akkor megjutalmazlak.
-Igenis, Úrnőm!
Először lassan simogatni kezdte a combomat, felsőtestemet – majd apró, hegyes szórásokat éreztem szinte mindenhonnan. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy egyáltalán ne mozogjak – végül, amikor a combom belső felét karcolta végig, nem bírtam megállni, enyhén megrándultam.
-De kár érte, pedig már majdnem sikerült. Akkor ez eddig egy. Neked kell számolnod.
-Igenis, Úrnőm! Egy, Úrnőm!
-Helyes, gyorsan tanulsz.
Folytatta tovább, és amikor a lábaimon a talpamnál járt, a számláló hirtelen szaladt fel 6-ig. Nem sokkal utána újabb feladok következtek, és a mellbimbók, illetve a lábujjak, térdhajlatok, csukló és könyök is igen érzékenynek bizonyultak, így újabb számok következtek, egészen 15-ig.
Úrnőm megint otthagyott egy ideig, újabb keresgélés következett.
-Igen, megint én. Hintőporuk van? Hol találom? Nem, ott nem volt. Értem. Várok.
A telefon lerakása után visszasétált és simogatni kezdett.
-Meddig is jutottunk?
-15-ig, Úrnőm!
-15? Szép szám. Remélem, lesz hely is. Mindjárt megtudjuk.
Lassan kigombolta a tanga elejét, így a már előváladékban úszó farkam szinte kipattant a helyéről. Valószínűleg elmosolyodhatott, bár ezt a szemellenző miatt egyáltalán nem láthattam. Némi várakozás után egy kis nyomást éreztem a farkam tövénél – majd enyhe, szorító érzést. Egy farokgyűrűt rakott rám, ami most már végképp nem engedte, hogy a vér visszafelé áramoljon a farkamból, így az a további izgatásokra egyre jobban duzzadhatott tovább.
Éppen csak rám került a gyűrű, amikor újabb kopogást hallottam.
-Szabad.
-Meghoztam.
-Nagyszerű.
-Bevigyem?
-Ha nem gond.
Az ajtó csukódott, majd nem sokra rá a hallottam, ahogy a hölgy egy pillanatra talán megtorpan a függönynél.
-Kérem, ideadná?
-Igen, máris.
-Köszönöm.
A hölgy elindult vissza a függöny felé, de Úrnőm is vele tartott. Halkan mondtak egymásnak valamit, majd az ajtó csukódott és Úrnőm visszatért hozzám.
-Tehát 15. Rendben, akkor most először 15-öt kapsz. Ide!
Enyhén megpaskolta a heréimet, amitől ugrottam egyet.
-16, Úrnőm!
-Helyes, megleptél! Ezért jutalomban részesítelek, ha megkaptad a büntetésedet.
-Köszönöm, Úrnőm.
Néhány simogató mozdulat segítségével, hintőporral szórta be a heréimet. Ezek után pedig nagy körültekintés mellett 16 darab csipeszt helyezett el körben a herezacskón. Miközben a herezacskómon ügyködött, közben folyamatos mozgásban volt, igyekezett a lehető legjobb helyeket megtalálni.
Nem telt el sok idő mire mind a 16 csipesz a helyére került.
-Kényelmes?
-Nem mondhatnám, Úrnőm!
-Ezt sajnálattal hallom. Akkor kicsit kényelmesebbé teszem!
-Igen, Úrnőm! Köszönöm, Úrnőm!
Nem számítottam arra, hogy ezen a farkam húzogatását fogja érteni. Lassan kezdett bele. Először a makkot izgatta, visszahúzva a fitymát teljesen. Dörgölte, markolászta – majd utána húzogatni kezdte fel-le a farkamat. Óvatosan csinálta, hogy a herék körül nehogy valami gond legyen, de pont ez a határozott, ámde finom mozgatás igencsak izgatóra sikerült.
-Ha össze mered piszkítani a kezemet, nagyon-nagyon el foglak verni.
-Igenis, Úrnőm!
-És ha az nem lenne elég, még a heréidet is megdolgozom, világos? – Nyomatékosításként kicsit meghúzogatta a csipeszeket.
-Igen, Úrnőm! Értem, Úrnőm!
Valóban nem mertem elélvezni, vagy arra gondolni, hogy milyen ruhában és körülmények között áll mellettem. Igyekeztem a heréimnél lévő kellemetlen érzésre figyelni, de a farokgyűrű megtette a hatását. Lüktetett a kezében a farkam, minden mozdulatára újra és újra megduzzadt – növelve ezzel a kéjt, illetve fokozva a heréknél lévő kellemetlenségeket.
A tempót gyorsítani kezdte, de csak egy rövid ideig, utána abbahagyta.
-Szolga, igen-igen meg vagyok ma veled elégedve.
-Köszönöm, Úrnőm!
-A pöcsödet, inkább a faszodat nézve azt mondanám, hogy sejteni vélem, milyen jutalmat szeretnél.
-Igen, Úrnőm!
-Nos, rendben. Ha mozgás nélkül kibírod a következő fogásokat, akkor megjutalmazlak.
-Igen, Úrnőm! Köszönöm, Úrnőm.
Lassan leszedte rólam a csipeszeket, amiket valóban nagy odafigyeléssel, de sikerült mozgás nélkül kibírnom. Vélhetően megint mosolyoghatott, mert ismét elindult keresgélni.
-Megint nem találok valamit. Igen, arra lenne szükségem. És igen, arra is, köszönöm, hogy említette. Értem, várom.
Miután megint lerakta a telefont, újabb percek teltek el. Hallottam, hogy kortyol az italából, majd újabb 1-2 bonbont fogyaszthatott el. Megint kopogtak.
-Szabad!
-Meghoztam, amiket kért.
-Köszönöm.
-Lerakjam, vagy…
-Vagy.
-Azonnal – és megint csukódott az ajtó és a függöny is elhúzódott.
Újabb lépések, illetve suttogások voltak – majd az ajtó csukódott, Úrnőm pedig visszatért hozzám. Lassan masszírozta végig a heréimet, alaposan átdörzsölve a golyókat, farkamat.
-Rendben. Eloldozom a jobb kezedet és megengedem, hogy kiverd magadnak.
-Köszönöm, Úrnőm!
-De én fogom megmondani, hogy milyen tempót használhatsz.
-Igenis, Úrnőm, köszönőm, Úrnőm!
Miután elengedett, először lassan, majd egyre gyorsuló ütemben verhettem a farkamat. Végül engedélyt adott rá, hogy elélvezzek. Spricceltem is gyorsan, ahogy szerette volna. Miután elmentem, csak pihegtem – ő pedig a szobában sétált egy kicsit. Hozott némi törlőkendőt is, majd levette a szememről a szemellenzőt és elmosolyodott.
-Megfelelő meglepetés volt? – és egy hatalmas csókkal jutalmazta a délutáni teljesítményemet.
Amikor teljesen eloldozott és felkeltem akkor vettem csak észre, hogy a recepciós továbbra is ott áll, kezében a fényképezőgéppel és a memóriakártyával. Széles mosoly kíséretében adta át a kártyát és lopva visszapillantva, távozott.