Vámpír szex

Már éjszaka volt, amikor felkeltem ezután egy gyors zuhany és öltözködés következett.
A sok vén vérszívó mindig feketében és bőrben nyomja, de én imádom a színes, szexi ruhákat. Ma este egy smaragdzöld térd fölé érő testhez simuló ruhát választottam. Dús kebleimet jól kiemeli míg a csípőmet leszorítja. Imádom, ahogyan kinézek. Zöld szemeimet remekül hangsúlyozza ez a szín és a hajam, a barna hajam hosszan és selymesen omlik alá a hátamon. Úgy szeretem, amikor mindenki engem néz, szeretek megbotránkoztatni mindenkit akit csak lehet.
A kastély üres volt, nem érzetem senki jelenlétét, Dominic már vagy két hónapja eltűnt, nem tudom miért és hova. Egyedül hagyott és hiányzott, akár egy apa a gyermekének, hiszen az is: az apám. Szeretem őt, mindent megtennék érte.
Miközben a földszintre igyekeztem a szellemek körülöttem örvénylettek, próbáltak megérinteni, de sohasem sikerülhetett nekik. Kimentem a friss levegőre, elhagytam a házat. Az utcán sétáltam miközben egyre jobban éreztem a lüktető éhségemet. Azon tűnődtem, hogy hol is találhatnék valami finom falatot. Manapság az étterem a menő az emberek körében, úgyhogy úgy döntöttem, hogy én is ott fogom elfogyasztani a vacsorámat. Eme gondolatra megnyúltak a szemfogaim, és kegyetlen mosolyra húzódott a szám. Éppen befordultam a sarkon, amikor hatalmas nyüzsgésre lettem figyelmes. Egy étteremben rengeteg ember gyűlt össze, ami nem is csoda, hiszen tipikus péntek este volt. Rengeteg pár és család vacsorázott ez idő tájt, hogy együtt töltsék azt a kevés időt, amit maradt nekik. A hely tele volt, az emberek úgy ültek mint a heringek. Nevettek, beszélgettek boldogak voltak, nem is sejtették, hogy valamelyikőjüknek ez lesz az utolsó éjszakája. Beléptem az ajtón, mire a legtöbb ember rám emelte tekintetét. Végig hordoztam a szemem rajtuk, majd megállapodtam az egyik pincérnőn, aki éppen felém tartott. Lassan, ringatva a csípőmet én is elindultam felé. Testszínű magassarkúm csak úgy kopogott a padlón, hajam szabadon lengedezett a fenekem felett.
A nő ügyesen kerülgette az embereket, furcsa mód nem is ért hozzá senkihez pedig tényleg nagyon sokan voltak. Rövid tarkóig érő barna haja volt, kék mandula vágású szeme, amelyből vidámság tükröződött. Telt ajkaival mézédesen mosolygott rám, karcsú teste egy fekete miniszoknyába és egy fehér ingbe volt becsomagolva. Melleinél majd szétrepedt az anyag, ami furcsamód nagyon érzékien hatott rám. Éhes voltam, és ez a nő tökéletes áldozat lett volna minden tekintetben. Jelentős méret különbség volt köztünk legalább 30 centivel magasodott fölém. A magam 150 centiével, általában mindenki nagyobb nálam, de már megszoktam. Általában azt hiszik, hogy aki kicsi, aranyos és nem kell tőle félni, pedig rosszabbak vagyunk mint gondolnák.
A nő végre elért hozzám, addigra annyira kívántam már a vérét, hogy szinte láttam pulzáló ereit a bőrén keresztül. Sőt még a szívét is hallottam és láttam, ahogyan ver. Lehajolt hozzám és a fülembe súgott, úgy, hogy csak én halljam.
– Gyere velem, megmutatom, hogy hol szórakoznak a magadfajták. – Ezek szerint tudta, hogy vámpír vagyok, jó neki, de én még nem jöttem rá, hogy ő mi. Éreztem körülötte az energia áramlását sőt ha jobban figyelnék még láthatnám is. Megfordult és az egyik sarok felé vezetett, ahol egy keskeny ajtó rejtőzött. Kinyitotta, majd elkezdett lefelé lépkedni a gyéren megvilágított lépcsőkön. A hely elég széles volt kettőnknek így egymás mellett is mehettünk volna, ha akarunk. Én viszont megelégedtem a vendég szereppel, úgyhogy hagytam, hadd vezessen. Amúgy is, ki tudja, hogy mi vár odalent, jobb, ha szemmel tartom a nőt. Ugyanakkor az ablaktalan folyosón egyre erősebb lett a nő illata. Olyan édes volt a vére, hogy szinte majd belehaltam a sóvárgásba. Szerencse, hogy mögötte haladtam, mert szemfogaim megnyúltak és vészesen lüktettek. A nő veszélyben volt, s hirtelen mint, aki megérezte volna, hátrafordult. Lenézett rám, miközben, én szinte az eszemetvesztve figyeltem a nyakán lüktető vastag eret. Nem félt tőlem, pedig kellett volna. Karommal körbeöleltem magam és igyekeztem arra koncentrálni, hogy visszaszorítsam az éhségem. Egyszer csak, azt éreztem, hogy valami a falhoz szorít (már megint). Felnéztem s azt láttam, hogy a nő az és hozzám dörgölőzik.
-Érzem, ahogyan küzdesz az éhséged ellen, de nem tudsz győzni. Ha most beengedlek a pincébe vérfürdőt fogsz rendezni és az nem tenne jót az üzletnek. Úgyhogy adok a véremből – hallottam a hangját nagyon messziről de addigra már csak egy vörös függönyön keresztül láttam az egész világot és főleg őt. Csak az a doboló artéria létezett számomra, ami a nyakában pulzált és ami annyira de annyira szeretett volna kiszabadulni a fogságból. Oldalra fordította a fejét, hogy még jobban láthassam, nem is kellett több, rávetettem magamat. Mélyen a nyakába mártottam a fogaimat, mire ő felnyögött. Nagyokat nyeltem az édes véréből. A nő farkas volt, vére akár a méz: édes és bódító. Folyamatosan nyeltem ő pedig mély torokhangon nyögött az élvezettől. Lassan visszatért az erőm és már tudtam irányítani a testem, éreztem, ahogyan a nő közeledik az orgazmus felé. Ő kezdett gyengülni én pedig egyre erősebb lettem. Most én nyomtam a falhoz, letéptem róla a felsőjét és a markomba fogtam, duzzadó melleit. Morzsolgattam őket, óvatosan és kéjesen játszottam velük. Éreztem, ahogyan megdöbben egy pillanatra, de a döbbenet helyét gyorsan átvette a kéj. Tudtam, amikor az orgazmus lecsapott rá, ekkor mindkét mellbimbóját megszorítottam és egy utolsót szívtam a nyakából.
Miután az élvezet alábbhagyott, a vállaimra hanyatlott és ott pihent amíg a szíve lassan lenyugodott. Iszonyúan élveztem, hogy miattam élvezett el és a legjobb dolog, hogy nem kellett annyit elvennem a véréből, hogy meghaljon.
Pár perc múlva összeszedte magát, majd kiegyenesedett és megpróbálta az ingét rendezetté varázsolni.
-Bocs az ingért – szóltam. Kissé hülyén éreztem magam, hogy tönkretettem a munkaruháját. Rám nézett, majd megnyalta az ajkát.
-Bármikor megteheted újra… Meg amúgy is van tartalékom. – Rám mosolyogott, majd úgy-ahogy rendbe szedte magát aztán folytattuk az utunkat a mélybe. Nem tudom mi ütött belém, nem tudtam magamon uralkodni. Soha még ilyen nem történt velem, főleg egy nővel.
Gyorsan haladtuk tovább, majd egy újabb ajtón keresztül betessékelt a pincébe. Ahogy beléptem rögtön megcsapott a hely erős erotikus kisugárzása, körbe akart ölelni és megnyugtatni, de aztán átsiklott rajtam, és betöltötte a teret. A falak a vért idézve vörösre voltak festve: igaza volt a nőnek, ha ide jöttem volna kaja nélkül, garantáltan szétszedek mindent. A székek és az asztalok feketék voltak és a bár pult is. Ez a hely nem volt tele, de középen egy színpad magasodott, és körülötte asztalok helyezkedtek el, amelyeknél emberek ültek, főleg nők. Megbabonázva figyelték a középen álló férfit, aki rájuk meresztette zöld, átható tekintetét. Meg se próbálta palástolni, hogy vámpír. Miért is tette volna? Hiszen az emberek imádták őt, csak rájuk kellett nézni, és látható volt a rajongásuk.
Szemeiben csak a zöld színt lehetett látni, a látvány annyira túlvilági volt, hogy még én is megborzongtam. Még sosem láttam vámpírt, aki ennyire földöntúli lett volna.
Az igazat megvallva annak idején nem nagyon érdekeltek a vámpírok pedig minden ember tudta, hogy közöttünk járnak és hogy veszélyesek. Az egész világ félt tőlük és sötétedés után már csak ezüsttel megtöltött pisztolyokkal és keresztekkel mertek kilépni az utcára. Persze mindig is voltak és lesznek is, akik úgy gondolják hogy őket lehetetlen bántani, hogy őket nem fogják a csúnya kis vámpírok megtámadni. Na meg persze az emberek vonzódnak a veszélyhez, főleg ehhez a fajtához. Hiszen némely vámpír érzéki és gyönyörű, míg mások rettentet keltenek maguk körül kinézetükkel, erejükkel és érzelemmentes figyelmükkel.
Anno egész vállalkozások létesültek a likvidálásukra és rengetegen tanulmányozták őket. Én azok közé tartoztam, akik azt képzelték magukról, hogy jobbak a vámpíroknál, így nem is védekeztem ellenük. Semmi kereszt, semmi szenteltvíz vagy ezüst, hát mint látjuk ez lett a vesztem, ráadásul részegen. Nem mintha zavarna, hogy ez lett belőlem, végül is csak három kellemetlen dolog van a vámpírságban. Egy: nem napozhatsz. Kettő: vért kell innod, hogy életben maradj. Három: nappal nem élsz. Plusz egy: könnyen kinyírnak, amikor éppen tényleg halott vagy.
Most vissza a színpadon lévő férfira vagyis vámpírra. Mint megtudhattátok zöld szeme van, és rettentően világos szőke haja, ami göndör és a nyakába omlik. Színe a nyári búzamezőket idézi, bőre fehér akár a hó. Leheletvékony zöld inge, tökéletesen illik izmos testére, az anyagon átlátszanak sötét mellbimbói, amelyeket az éppen használatos kedvence tapogat és nyalogat. Fekete nadrágja, olyan szűk mintha ráöntötték volna, látszik, hogy erekciója van. A csaj éppen hogy le nem szopja.
A vámpír erotikusan körbenyalja az ajkait, miközben a szemét végig hordozza az őt bámulók tömegén. Kezeivel a csaj hátát simogatja és hagyja, hogy az azt tegyen vele, amit akar, látszólag. Mialatt a nővel játszik és másokat megbabonáz földöntúli tekintetével, leülök a bárhoz ahol a pultos szemtelenül a fülembe súgja véleményét a ruhámról.
Hihetetlen gyorsasággal elkapom a torkát, amire egy pillanatra félelem költözik a tekintetébe, hiszen nem számított erre a reakcióra. Említettem már, hogy a kicsiket senki sem tartja veszélyesnek, főleg a nőket? Megrázom a fejem: hatalmas hiba. Most rajtam a sor, hogy keményen a fülébe súgjam a válaszomat. Remélem, hogy elég kemény tudok lenni, ahhoz, hogy megrettenjen.
– Nem hiszem, hogy tudnál új fejet növeszteni, szóval tisztelet haver… Megértetted? – súgtam oldalra billentve a fejem. Megpróbált bólogatni, de a torkára kulcsolódó kezem miatt csak ide-oda rángatta a fejét. Elengedtem hát és elmentem az egyik sarokba leülni. A műsort figyeltem, éreztem, ahogyan a vámpír engem figyel. Tudtam, hogy tetőtől talpig felmér, a magunkfajtának ez gyorsan megy.
Hirtelen ellökte a nőt, aki az előbb még őt nyalogatta majd letérdelt, és megérintette egy fekete hajú férfi arcát. Az megrezzent egy kissé, majd mosolyogva engedte, hogy a vámpír simogassa őt. A vérszívó végighúzta az ujját a férfi arccsontján majd az ajkain és vágyakozón felnyögött. Halkan, hogy ne törje meg a varázst rászólt, hogy adja oda a kezét, mire férfi remegve engedelmeskedett. A vámpír felsegítette a színpadra, ahol megcsókolta majd eltolta magától. A pasi vágytól reszketve nézett a vámpír után, készen arra, hogy bármit megtegyen a csókjaiért. A vérszívó ezt jól tudta és széles mosolyra húzta ajkait, így látszódjanak tűhegyes szemfogai. Az ember egy kicsit sem ijedt meg, sőt még közelebb nyomakodott a hozzá. Egyszer csak a vámpír megszorította a férfi vállát, amitől az megdermedt, megfagyott és nem is mozdult tovább. Végül a vámpír megparancsolta neki, hogy tegye szabaddá a nyakát, amikor ez megtörtént hátulról átölelte. Először puszilgatni kezdte a nyakát, majd a nyelvével végignyalta az ütőerét és szívogatni kezdte a bőrét. A pasi halkan nyögött egyet és ekkor a vámpír lecsapott tűhegyes fogaival. Vér serkent a férfi nyakából és folyt végig hófehér ingén. Váratlanul újra rám rontott az éhség, de közel sem olyan erősen mint akkor a pincérnővel. Szerettem volna részt venni ebben a produkcióban és felmenni a színpadra, inni férfiből, de ehelyett ökölbe szorítottam a kezeimet és a körmeimmel vágásokat ejtettem a tenyeremben. Ez a kis fájdalom elterelte a figyelmemet, annyira, hogy megtaláljam a legközelebbi kijáratot. Felálltam és elindultam a kis zöld tábla alatt lévő ajtóhoz. Miközben lassan elértem azt, végig éreztem a vámpír tekintetét a testemen. Lenyomtam a kilincset, majd visszanéztem a színpadra. A férfi még mindig dermedten tűrte, hogy a vámpír szívja a vérét gyenge kis testéből. Mialatt táplálkozott a tekintete rajtam pihent. Megnyaltam az ajkamat, éreztem, ahogyan a puncim benedvesedik tőle. Milyen jó volna a hajába túrni, végig szántani a hátán a körmeimmel. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem, mire észbe kaptam és kiléptem a hűvös, nyári estébe. A bűvölet mintegy varázsütésre megszűnt, úgy éreztem, hogy szabad vagyok. A kérdés csak az volt, hogy mennyire volt ez bűvölet és mennyire a saját vágyam megtestesülése. Hiszen, tudjuk, hogy mi történt a nővel előtte.
Hihetetlen…
Ma este még utoljára visszanéztem az ajtóra, ahonnan kiléptem. Baloldalon egy fényes reklámtábla hirdette: Xavier, ízlelje meg a vámpír csókját. Na szép, egy perverz vámpír klubban jártam és még csak észre sem vettem, bár erős volt a gyanúm. A reklámból kiinduló vörös lángcsóva még feljebb vezette a tekintetem, ahol a klub neve volt olvasható: Vérző szívek… Felnevettem, bizonyára sok ember szívét véreztetheti el Xavier. Annyi biztos, hogy élvezi, de az emberek is.
Gondoltam bedobok még egy falatot mielőtt hazatérek az öreg házba, apám koporsója mellé. Jobb dolgom úgy sem volt, minthogy órákon keresztül arról ábrándozzam, hogy hol lehet. Próbáltam elérni, megtalálni, de nem sikerült, még nem vagyok elég erős hozzá, hiába ugyanaz a vér csörgedezik az ereinkben.
Elindultam jobbra, elhaladtam egy sötét sikátor mellett, ahol a bűzölgő szemét és a halott állatok szaga keveredett a hajléktalanok bűzével. Majd az utamat emeletes házak keretezték, ablakaik hol fénybe, hol sötétségbe burkolóztak mind a két oldalon. Az utcai lámpák körül bogarak repdestek és néha nekimentek a forró fénygömböknek. Egyszer csak sikítás törte meg a mély éjszakai csendet. Hála jó hallásomnak két perc múlva már az egyik sikátorban álltam, ahol egy nagydarab férfi viaskodott egy lánnyal. Magas széles hátú ember volt, olyan, aki az edzőteremben szerezte az izmait. Majd még egy sikítás hagyta a lány ajkait, aki megpróbált kiszabadulni a férfi karjaiból. A rohadék erőszakoskodott a lánnyal.
Nem akartam gondolkodni, csak ölni. Gyorsan a férfi hátához ugrottam és rávágtam a gerincére. Hallottam, ahogyan reccsentek a csontok, zene volt a füleimnek. Térdre esett, de a lányt még mindig nem engedte el.

Tudjátok, képes vagyok egy kamiont is felemelni, szóval gondolhatjátok, hogy vele mit tudnék tenni. Csak dühöt éreztem, ölni akartam és inni, kiszívni ennek a szarházinak az összes vérét.
– Engedd el a lányt- szóltam határozottan, de a férfi továbbra sem engedte el a lányt. Sajnáltam szegényt, de mindjárt vége lesz és ma este szerencsésen hazamehet.
– Nekem nem tűnt fel, de lehet, hogy kínaiul beszélek. Azt mondtam engedd el a lányt. – Nyomatékot adva a kijelentésemnek megszorítottam a nyakát, na erre már reagált és lassan levette a kezét a lányról. A tinédzser haja vörös volt és a sötétben szinte világított az arca a félelemtől. Valószínűleg meg akarta mutatni, hogy ki a legény a gáton és egyedül kezdett sétálgatni. Azt hitte meg tudja védeni magát. Az igazság az, hogy marha nagy szerencséje lett volna, ha túléli az éjszakát. Vagy ez a rohadék öli meg, vagy valami más kapja el. Nagyon buták vagyunk ebben az életkorban. De mit tehetnénk ellene?
– Lépj le kislány, máskor nem lesz ekkora szerencséd- és ezt komolyan is gondoltam. Amikor látótávolságon kívülre ért, elengedtem a férfi nyakát és szembefordultam vele. Feje tükörsima volt, szeme véraláfutásos; tökéletes gondoltam, valaki már elverte ma, de én leszek az, aki meg is ölheti. A tüdeje sípolt, ahogyan lélegzett, irtó nagy fájdalmai lehettek. Pluszban még alkohol szaga is volt az emberünknek, de ennyi, rávetettem magam és kertelés nélkül beleharaptam. Éreztem, ahogyan megpróbált mozogni, de egy törött gerinccel ez lehetetlen mutatvány. Majd ahogy a vér engem erősebbé tett, őt egyre gyengítette a hiánya. Fokozatosan vesztette el az erejét, annyira jó érzés volt, ahogy lassan megszűnt a szíve dobogni, többé már nem fog ártani senkinek. Csúnya, őrült vámpírlánynak gondolhatott de nem érdekelt csak a friss vér, ami mindenért kárpótolt. Közel sem volt annyira jó, mint a pincérnővel, de megfelelt egy desszertnek. Éreztem, ahogyan testem felpezsdült, ahogyan a vénáim feltöltődtek meleg, ízletes vérrel, és egyre emberibb leszek.
Amikor végeztem az áldozattal, lenéztem rá és nem éreztem semmit; se fájdalmat, se bűntudatot egyszerűen semmit sőt, inkább élveztem a látványt. Azután megtöröltem a számat azzal a fekete zsebkendővel, amit még Dominic adott az első vérszívásom után. Az örök klasszikus: fekete. Talán még a vörös zsepi is jó lenne de a fehér biztosan nem.

Az idősebb vámpírok megbűvölik az áldozatukat, hogy ne fájjon nekik a halál, de nálam eddig még mindenki megérdemelte a fájdalmas és kegyetlen véget. Megérdemelte, hogy tudja, hogy a halál eljött érte… Egy kicsi lány formájában.