Egy szubmisszív naplója

Soha nem tudtam, hogyan kell ilyesmibe belefogni. Mint a napló. Ezért kezdem ott, hogy miért is vetemedtem erre. Egy másik titok könyv vitt rá. Ha úgy tetszik, inspirált. Történetemet ott kezdeném, hogy két évvel ezelőtt hazaköltöztem a szülővárosomba. Nem tanulmányok miatt voltam távol. Azon a koron már túl vagyok. Az ok egyszerű, de senki nem tudott róla. Egy nő miatt vállaltam munkát másik városban. Szerelem? Nem, szó sem volt róla. Valami olyasmi miatt inkább, hogy illett hozzám. Ami nagy szó, tekintve, hogy ilyesmi ritkán fordul elő velem. Az én meglátásom szerint semmi különleges nincs bennem, mások, főleg a nők, nem így látják. Az egész lényem a dominanciáról szól, szadista hajlammal párosulva. Persze, nem olyasmire kell gondolni, hogy kisállatokat kínzok. Ez leginkább a szexualitás terén jön elő. A kötözés sok mindenkinek tetszik, egészen addig, míg valóban el nem jutunk odáig. Ott már jön a félelem, a visszatáncolás. Ha mégis belemegy az illető, akkor ideges, ami nekem sem tesz jót. Eddigi életem során talán, ha nyolcszor volt igazán kielégítő számomra a szex. A nővel, aki miatt elköltöztem, ebből a nyolcból a fele volt meg.

Úgy gondoltam, ér annyit a dolog, hogy végre valakivel kiélhetem a vágyaimat. A kötözésekkel vele nem volt gond, de mikor megütöttem, az már nem tetszett neki (jelzem, ő egyezett bele, anélkül soha nem tettem ilyesmit). Rendben, mondtam én, az ütést hanyagoljuk. A szóbeli alázást is a harmadik együttlétig tűrte. Holott úgy ismerkedtünk meg, hogy ő azt imádja. Éppen ezért jöttünk össze. De aztán rájött, hogy megalázom őt, de nem úgy, mint ahogy elképzelte, hanem a méltóságában. Nekem ez már sok volt, nem tudtam rajta elmenni, hogy akkor végül is mit akar. Továbbra is összejártunk, én rendkívül türelmes voltam, mert eddig vele jutottam a legtovább. Bíztam a csodában. De csak a kikötözés maradt, mint nyalánkság, a többitől eltávolodtunk. Vagyis ő. Nekem ott volt a fantáziámban, mint ahogy évek óta ott van. Gyerekkorom óta tulajdonképpen.
Otthon a szülők kérdezgettek, hogy mikor mutatom be a nőt. Úgy hitték, ez egy nagyon komoly kapcsolat. Valójában sosem jártunk, nekem arra nem volt szükségem. A volt barátnőm alapból nem vonzott, nem érdekeltek a dolgai, kizárólag a szex miatt jártunk össze, ami, ahogy az imént írtam, lehetett volna jobb is. Mindegy, a lényeg, hogy meghoztam az áldozatot, elköltöztem miatta, majd két éve vissza. Amikor hazafelé tartottam, havazás volt. Este, az utcákon a hó világított mindenhonnan, volt vagy 30 cm-es. A házunk előtt jártam majdnem, mikor hajszál híján elütöttem valakit. Mint később kiderült, a szomszédban lakó család harmadik fia volt. Kiszálltam a kocsiból és azonnal elkezdtem kiosztani, hogy miért az út közepén ténfereg. Nem, nem aggódtam a testi épsége miatt, kicsit antiszociális vagyok, ha még nem írtam volna. Az viszont bosszantott, hogy nekem lett volna a legnagyobb bajom abból, ha most elütöm. A fiú azonban tudomást sem vett rólam. Ekkor esett le, hogy hóembert épít, igen, ott az út közepén. Valamit dudorászott is, de a sál miatt alig volt hallható. Kicsit még figyeltem őt, majd bementem a házunkba.
Odabent mondták el a szüleim, hogy ez csak Kobold, a szomszéd fiú, aki visszamaradott kicsit, kisegítő iskolába jár. Mindenki így szólítja, mert koboldszerű. Aha, így már érthető volt minden. Anyám átment szólni a fiú szüleinek, hogy Kobold az út közepén játszik. Igaz, hogy csendes utca a miénk, de mégsem hívták be a fiút a szülei. Furcsálltam a dolgot, de anyám felvilágosított, hogy ilyenek a szomszédék, van vagy négy gyerek, az utolsó a szomszédasszony legújabb élettársától. Állítólag van egy ötödik is, de azt nem a nő neveli. Megtudtam azt is, hogy jövő héten elköltöznek. Ez már csak azért is volt fontos, mert nekem kellett besegíteni a pakolásba. A nő nem bírta, a gyerekei kicsik, az élettársa dülöngélve szorongatott egy sört a konyhában, így maradtam én. A család tehát elköltözött, nem is kérdeztem hová, mert nem igazán érdekelt. Az utcában senki nem siratta meg őket, hangos, igénytelen népség volt. Az új szomszédok beköltöztek, ötvenes pár. Másnap áthoztak egy dobozt, amit a sokgyerekes nő itt hagyott. Bizonyára jönnek majd érte, addig hadd legyen már nálunk, kért meg rá az új szomszéd, mert nekik pici is a ház egyrészről, másrészről utazgatni szoktak, és lehet nem lennének itthon, amikor jön érte a gazdája. Hogyne, bólintottam, persze a valódi okot jól tudtam, nem szerettek volna érintkezni a ház volt lakóival. A lényeg, hogy a dobozt bevittem a műhelybe.
Pár nappal később szerszámot kerestem, javítani kellett a házban valamit. A doboz valahogy ki is ment a fejemből. Leragasztva nemigen volt, így felnyitottam a fedelét. Ruhák voltak belehányva, az oldalában meg egy könyv volt. Legalábbis azt hittem. Meg akartam nézni, hogy milyen regényről van szó, de ahogy kivettem, kihullott belőle egy papírlap. Akkor láttam csak meg, hogy egy napló az, kis lakattal ellátott. Eléggé le volt strapálva, a borítója szét volt szakadva a peremén, így teljesen ki lehetett nyitni a lakat ellenére. Nem olvastam el, soha nem volt szokásom ilyesmit tenni, így visszaraktam a dobozba. A papírlap a földön landolt, fölvettem, hogy visszategyem. Egy pornográf rajz volt rajta. Meglepődtem, na nem a témaválasztáson, inkább, hogy milyen szépen volt lerajzolva. Látszott, hogy van tehetsége annak, aki elkövette. Egy meztelen fiú volt egyébként a lapon, akinek a fenekébe a partnere épp egy teniszütő végét nyomja be. A másik oldalán egy pénisz ágaskodott. Mint írtam, mindent jól ki lehetett venni, mert nem összecsapott munka volt. A lapot visszaraktam, a dobozt meg leragasztottam. Ezzel kezdődött minden, bár akkor még semmiről nem volt sejtésem.

2. fejezet

Ez a tél hosszú volt és hideg. Anyám nem akarta, hogy azonnal munkát keressek, azt mondta várjuk meg január végét, ha már nem lesznek ilyen fagyok, akkor menjek csak dolgozni. Félretett pénzem volt, máskülönben nem egyeztem volna bele. Sosem élősködtem a szüleimen, 18 éves korom óta teljesen önálló voltam anyagilag. Jöttek az ünnepek, akkor még valamennyire lefoglaltam magam. Utána viszont csendes időszak következett. Be voltunk húzódva a kemény tél elől. Elolvastam azokat a regényeket, amikhez még nem volt szerencsém apám könyvespolcáról, megjavítottam amit meg kellett, de még mindig csak december végén voltunk. Én magam sem tudom miért, de egyik nap kimentem a dobozhoz. Még megvolt, nem jött érte a régi szomszédasszony. Nem ment ki a fejemből a rajzon szereplő fiú arca, volt benne valami, amitől állandóan beugrott. Valahogy ekkor kezdtem el agyalni azon is, hogy miért pont két férfit rajzolt meg a sokgyerekes anyuka.
Kinyitottam a dobozt, amit én magam zártam le nemrég. Eszemben sem volt elolvasni a naplót, inkább az érdekelt, hogy vannak-e még benne rajzok. Belelapoztam. Ekkor meglepve tapasztaltam, hogy össze van firkálva az egész könyvecske, sőt, külön papírlapok is bele voltak helyezve, azokon is ugyanolyan szépen ábrázolt szexjelenetek voltak. Női szereplők nélkül. A hónom alá csaptam és bementem a szobámba. Amikor részletesebben meg tudtam nézni, akkor jöttem rá, hogy minden jelenet főszereplője ugyanaz a szub fiú. Arca vagy szenvedő volt, vagy pedig kéjjel teli és kurvás. Mindkettő bejött. Partnerei nem egyeztek, váltogatták egymást. A szex pozitúrák kreatívak voltak, a beállítások mindegyike izgalmas, pont az én stílusomnak megfelelő. Rájöttem, hogy a teniszütő csak a kezdet volt.
Öt kedvencet állítottam fel. Az elsőn a földön feküdt a fiú, a partnere lábujját szopkodva, miközben amaz felé hajolt és a fenekébe próbált minél jobban beleerőszakolni egy másfél méteres gumibotot. A másodikon egy boxzsákról csüngött, fejjel lefelé, megkötözött kezeit és lábait átkulcsolva a zsákon. Ez azért tetszett nagyon, mert hobbim, hogy edzőterembe járok. Otthon éreztem magamat, miközben néztem a rajzot. A következőn a száját erőszakolta meg egy férfi, mialatt a fiú előtte térdelt és ki volt kötve mindkét karja. A negyediken egy műpéniszen vonaglott, miközben a felette álló férfi farkát szopta. Ez nem a pozíció miatt jött be elsősorban, hanem mert a „kamerába” nézett fájdalmas arccal, miközben tette a dolgát. Ügyesen volt lerajzolva, mintha csak egy filmfelvétel lett volna. Az ötödiken több szereplő volt. A térdelő fiú szemét az egyik hátulról eltakarta, míg másik kettő széthúzta a karjait és lefogta. Még egy férfi állt a fiú előtt, aki durván a szájába tolta a farkát. A több szereplőseket annyira sosem szerettem, ezért lett ez az utolsó a sorban.
Ezenkívül még jópár jelenetet találtam, mindben volt valami izgalmas. Annyira belefeledkeztem, hogy észre sem vettem, hogy nem női szereplőt bámulok. Nyilván a stílus miatt jön be a dolog, hiszen sosem vonzódtam a saját nememhez. Ezzel le is zártam magamban az ügyet, eszembe se jutott, hogy problémázzak ilyesmin. Visszavittem a naplót a helyére, azonban úgy éreztem, hogy le kell fénymásolnom a rajzokat. A dobozért bármelyik percben jöhetett a gazdája és akkor többé nem látom őket. A fénymásolás nem volt egyszerű. Nem csak azért, mert pornográf tartalmat akartam sokszorosítani, hanem mert homoerotikus is volt és ráadásul, egy másik ember naplójából. Ez utóbbi volt, ami igazán zavart. Szégyenlős sohasem voltam, gond nélkül mentem be szexshopba, viszont itt a városban vigyáznom kellett. A szüleim régimódiak voltak, sosem beszéltem nekik arról, hogy miféle szokásaim vannak és hogy nem vagyok kifejezetten egy nő- vagy szerelempárti ember. Ők ezt nem értették volna.
Egyelőre letettem a dologról, elraktároztam a fantáziámban a látottakat. Teltek a napok, de csak nem tudtam szabadulni attól a naplótól. Ki gondolta volna arról a sokgyerekes, trampli nőről, hogy ilyen fantáziája van. Merthogy ő rajzolta, ebben biztos voltam. A részeges élettársából semmiképp nem néztem ki, hogy képes lenne egy egyenes vonalat húzni. A könyvbe még ekkor sem olvastam bele, nagyon vigyáztam, hogy a betűk ne jussanak el hozzám. Ami persze képmutatásnak hathat, elismerem, hisz már ott megszegtem a diszkréciót, hogy belenéztem más titkaiba. Pont ezzel győztem meg magamat egyébként, hogy már úgyis mindegy és akár bele is olvashatnék. Így visszatértem a műhelybe, kivettem a naplót és újból elvonultam vele. Ezúttal azonban már nem tudtam könnyen lemondani róla.
A naplóban részletes leírása volt azoknak a kalandoknak, amiket eddig csak rajzon láttam. Tele volt meglepetéssel. A legnagyobb az volt, hogy nem az anyáé volt a titkok könyve. Hanem a fiáé, méghozzá Koboldé, aki ott játszott előttem a hóban. Akire én sohasem figyeltem. Annyit tudtam róla, hogy orvos foglalkozik vele, meg hogy introvertált személyiség. Barátai nem voltak, furcsán viselkedett, sohasem nézett az emberekre, ennyi rémlett róla. 14 éves volt, mint kiderült, én 12-nek saccoltam volna. Így történt meg, hogy egy gyerek rabjává váltam, akit igazán sohasem ismertem, sohasem beszélgettünk, nem volt köztünk sem szomszédi, sem haveri kapcsolat. Aki számomra levegő volt évekig és ami onnan kezdve változott meg, hogy bepofátlankodtam az életébe, hívatlanul.

3. fejezet

Amikor elkezdtem olvasni a naplót, azon az éjjel képtelen voltam letenni a könyvet. Három évvel ezelőtt kezdte el írni. De nem úgy vezette, mint más. Ő csak a külsejére koncentrált, gyerekes dolgokra, arra, hogy milyen vicces rajzfilmeket látott a tévében. A mondatok nem kapcsolódtak egymáshoz, érezni lehetett a zavart az íróján. A világ, amiben ő élt sajátos volt és elkülönített a társadalomtól, valamint a szexre fókuszált. Érzelmekről nem ejtett szót. Erőteljes szubmisszív hajlamról tett bizonyságot, ahogy a sorokból kivettem. Úgy gondoltam, csak elképzelt jelenetek ezek. Nemcsak azért, mert túl fiatal volt, hanem, mert sohasem nevesített senkit, azt sem tudtam, hogy mikor milyen partnerről ír. Az egész inkább tűnt fantazmagóriának, mint valóságnak.
Ennek ellenére én elképzeltem. Rendszeresen elővettem, amikor maszturbáltam. Szerencsére sohasem szakította meg érzelmes baromságokkal a sorokat, így igazán bele tudtam élni magamat. Hirtelen elröppent a tél, észre sem vettem hogyan. Ez mind a napló miatt volt. Március kezdődött, mikor feleszméltem. Elindultam egy állásinterjúra. Szándékosan választottam egy kis céget. Szüleim és a környezetem sem értette, hogy miért nem egy jobban fizető állást keresek. Én értettem. Azért, mert itt egyedül lehettem az irodában és zavartalanul lemásolhattam az egész naplót, a rajzokkal együtt. Mivel még mindig nem jött érte, akit illetett. Azt viszont nem akartam, hogy elveszítsem ezt a gyöngyszemet.
A naplót a kopírozás után visszaraktam a dobozba, ezúttal valóban gondosan leragasztottam. A szobámban pedig ott lapult egy másolat. Könyv alakba fűztem, így hasonlított az eredetihez. Kedvenc olvasmányom lett. Kicsit elszakadtam tőle, amikor jött a tavasz és a nyár. Sok volt a dolgom, otthon is mindig várt valami. Egészen a következő télig nem vettem elő. Amikor már az udvari és kinti dolgok megszűntek, újból jöttek a bezárkózott napok. És újból előkerült a könyv, amiből kiderült, figyelmesebben elolvasva, hogy mégiscsak volt egy állandó partnere. Róla így írt:

„júli 8.
ma is elmentem a toronyba….. olyan fájdalmas volt, ahogy a fenekemet szétfeszítette…. kijött a könnyem is. ott az a jó, hogy nyugodtan kiabálhatok. de ő azt szereti, ha könyörgök neki. most nem kaptam gumicukrot, mint legutóbb….. szeretem a gumicukrot, olyan viccesek a figurák és nem tudom hogy csinálják úgy meg, hogy ilyen alakot kapjanak. ha jól viselkedek akkor a zsebembe rak valamit. egyszer egy csomag nápolyit kaptam, de azt megették a testvéreim, így inkább a parkban befalom, ha legközelebb kapok valamit, hogy ne kelljen hazahoznom, hihihi”

„aug 24.
találtam egy félszemű kiscicát és elvittem magammal a toronyba. nem tetszett neki és a falhoz vágta….. azt mondta azért, mert lehet, hogy beteg. belenyomta a kezem egy tál forró vízbe…. nem tudtam kihúzni…. ezután összekötötte a kezem és a lábam és úgy csüngtem ott a rúdon. sokáig így voltam, de amikor hátrahajtottam a fejem, láttam a kiscicát a falnál. nem mozdult. akkor is figyeltem még, amikor belém rakta a kukiját… de észrevette és mérges lett, hogy a cicát figyelem és nem őt”

„aug 25.
nagyon fáj a popsim….. most ment a kedvenc mesém a tévében, de csak hason fekve tudtam nézni. délután elmentem a toronyhoz, de nem volt már ott a kiscica. kerestem, de nem volt sehol. kérdezte, hogy minek jöttem, mert nem hívott…. mondtam, hogy szeretném, ha még durvábban tömködné belém a kukiját”

„szept 16.
tegnap a suliból egyenesen a toronyba mentem….. ezért nem lett kész a lecke, amit a tanárnéni adott. de rajzoltam helyette egy macskát, amiért megdicsért”

„okt 30.
kaptam tőle egy lufit, de nem tudtam hazahozni, mert kipukkadt. felnyomta nekem és bennem fújta fel. nagyon csípett, amikor kipukkadt….. azt mondta eleget bántotta már a fenekem kívülről és ezért most belül fogja…. kíváncsi vagyok mi van a fenekemben….. kérdeztem tőle, hogy mit lát benne, amikor széthúzza, de nem mondta. meg akartam nézni magamnak, de nem tudtam”

4. fejezet

Mivel semmiféle torony nem volt a városban, ezért még biztosabbra vettem, hogy kitaláció amiket ír. Nyilván meleg és a fantáziájába menekült. A toronyban lévő fiktív szeretője mindig ugyanaz volt, erre jöttem rá. Nem volt nehéz a megállapítás, mivel a módszerei és stílusa elárulta a fickót. Rokonlelkem volt valahol, csak nekem kifinomultabb volt a technikám. Meg én többet beszéltem az áldozathoz, ő meg elég szűkszavú volt. Ennek ellenére izgalmas volt a történetük. Valamiért a toronyőr (én neveztem így el) kilépett az elméjéből és helyette mások jöttek.

„ápr 5.
ma felvettem a dínós pulcsimat, mert végre megtaláltam….. nem tudom hová tűnt ilyen hosszú időre….. ebben mentem ki a játszótérre. mindenki hazament és sötét lett és akkor kezdtünk el játszani. én beleültem a hintába, nagyon vicces volt….. amikor előreértem, akkor a számba belenyomta az egyik a kukiját….. utána meglökött és amikor hátraértem, akkor a fenekembe nyomta be a másik a bögyörőjét…. sokat nevettem jópofák voltak….. csak a végére elszédültem és majdnem hánytam, de nem akartam a dínós pulcsimat lehányni”

„júni 11.
a hülye kórházba vittek megint és már hetek óta nem játszottunk kukisat…. itt találtam egy plüss békát a másik ágyon, de azt mondtam, hogy az enyém és most vele alszok…. kicsit nyitva van a szája és pont belefér a fütyim…. egész éjjel ezzel játszottam hihihi”

„júli 17.
ma szedtem borsót, mert azt akartuk beledugni a fenekembe…. én azt hittem, hogy a borsószemeket, de kiderült, hogy nem akarja kiszemezni…. aztán azt mondta, hogy tényleg viccesebb, ha a borsószemeket dugja be és elkezdte számolni őket…. csikiztek nagyon”

Amikor elment ennyire gyerekes irányba, az nem izgatott fel annyira. Abban volt valami, ami lehúzott. Szerencsére rátalált a helyes útra. Ez lehetett tavaly, ha jól számolok, de mint ahogy írtam, kaotikus volt a naplóvezetése, így nem tudhatom biztosra. Mindenesetre szintet lépett, aminek nagyon örültem. Ez volt az a pont, ahol nagyon megnyert magának. Innen kezdve teljesedett ki a szubmisszív hajlama, a szolgasága, az alázatossága. Amikor a vágyairól írt, úgy éreztem, hogy megtaláltam a másik felemet. Persze lenne mit csiszolni rajta bőven, de az eddigi partnereimhez képest maga a mennyország.

„nov 16.
amikor így bánik velem azt nagyon szeretem…. belém rakott egy rezgő figurát és úgy kellett tennem, mintha kutya lennék… ő elkezdte nézni a tévét, miközben előtte térdeltem…. rám rakta a lábait, hogy pihentesse őket…. nem szabad volt megmozdulnom, hogy ne zavarjam a tévézésben…. nagyon vártam már, hogy elővegye a fütyijét és belém nyomja…. olyan sokáig kellett várnom”

„dec 28.
kaptam karácsonyra mamától egy másik pulcsit…. tőle meg egy bilincset, de azt mondta az nem játék… a kezeimet lebilincselte az ágy széléhez, miközben felemelte a lábaimat és pirosra ütötte a fenekem….. onnan tudom, hogy megnéztem tükörben. olyan, mint két piros barack”

„jan 14.
véletlen elhajlott a kisujjam és az orvosnéni bekötötte kemény kötéssel…. azt mondta, hogy nem fogom tudni úgy mozgatni ezután, mint a többit…. nem árultam el a titkunkat, hogy akkor hajlott el először, amikor beleakadt a ketrecbe…. én nem ijedtem meg, mert ez volt a feladatom”

„febr 26.
ma kaptam tőle egy cumit, mert megőriztem a titkunkat…. olyan cumi, amit a kisbabák használnak…. szeretem az ízét… a kisujjam tényleg fura lett, mert eláll a többitől és teljesen hátra tudom feszíteni. nagyon vicces”

„márc 24.
azt mondta ma rám, hogy olyan vagyok, mint egy gnóm, de nem tudtam mi az a gnóm, de nevettem rajta, mert szerintem olyan, mint az a manó abban a rajzfilmben….. utána azt mondta, hogy a manó nem cuki, de szerintem cuki volt és erre megbüntetett…. beledugott egy pumpát a popsimba és elkezdte nyomkodni gyorsan. nagyon fájt, de utána meg volt velem elégedve”

Izgatott a dolog, még akkoris, ha úgy véltem, hogy nem történtek meg vele ezek. A tudat, hogy ilyen fantáziája van és ilyenek mozgatják meg őt, reményt adott. Egyik nap arra is rávettem magamat, hogy átmenjek a szomszédba. Nem tudtam mit keresek. Ürüggyel mentem persze, hogy megnézzem a ház hátsó falát. Közben az udvaron szétnéztem. Volt egy lomos helyiség, ahol még Koboldék dolgai voltak. Onnan gondoltam, hogy voltak ott gyerekjátékok. Megkérdeztem a szomszédasszonyt, hogy benézhetnék-e. Azt mondta, csak nyugodtan. Kisbicikli, labdák. Régi, elhasznált dolgok. Miközben a nő magyarázott, hogy nem akarták kidobni, mert hátha eljön érte a sokgyerekes anyuka. A szemem megakadt valamin a fal mellett. A teniszütőn, ami olyan szépen állt ki a hátsójából. Mikor szemügyre vettem, akkor derült ki, hogy ez igazából tollasütő. Aha, így már érhetőbb volt a dolog, mert a tollasnak sokkal vékonyabb volt a nyele. Nem tudom miért, de kölcsönvettem.

5. fejezet

A fájdalom tűrése megfelelőnek tűnt leírás alapján, persze ez akkor állta volna meg a helyét, ha igaz lett volna, amiket a napló tartalmaz. Kobold egyre jobban felkeltette a kíváncsiságomat. Anyám mesélt róla pár dolgot, de sok újat nem tudtam meg. Zárkózott, kissé lökött gyerek, csak ezt hajtogatta. A tavalyi tél után már odáig jutottam, hogy talán fel kellene keresnem. Visszatartott a gondolat, hogy egy gyerekről van szó, akinek cselekvőképessége részlegesen korlátozott. Még ha meg is találnám, akkor sem élhetem ki magamat rajta. Hogy levezessem az energiáimat, elkezdtem újból edzésre járni. Egyik kedvenc időtöltésem volt mindig is, hogy harcművészetet gyakorlok. Persze senki nem tudta, hogy ebben a vágyaim is szerepet játszottak. Imádtam megalázva látni a másikat, amikor könyörög nekem azért, hogy ne bántsam.
Még fiatalabb koromban volt egy hozzám illő edzőtársam. Jóval gyengébb volt nálam, szóval nem ezért passzoltunk. Nagyon tisztelt engem. Vele mindig kiélezett küzdelmet vívtam. Valójában megjátszottam, hogy nagyjából a szintjén vagyok, de igazából nem voltunk egy kategória. Mégis szükségem volt rá, mert élveztem, ahogy pánikba esik. Minden meccsünknek ez lett a vége. Látványosan tudott szenvedni, szinte aranyosnak találtam, ahogy egy ütés után felszisszent. Egyszer nagyon megvertem, persze szabályos keretek között. Csak mi ketten voltunk az edzőteremben. Vért köpött és elkezdett kérlelni, hogy hagyjam abba. Erre mondtam neki, hogy ha könyörög nekem térden állva, akkor esetleg. Nem is tudom, hogy bukott ez ki belőlem, mert idáig sosem merészkedtem. Ő felnézett rám, miközben össze volt kuporodva előttem a földön. Döbbenet volt az arcán, azt hiszem akkor esett le neki, hogy egy szadistával van dolga. Tiltakozott, hogy ő ezt nem, mert ez komolyan megalázó. Akkor folytassuk a harcot, mondtam én. Hamar a földre került megint, majd felrakta a kezét, hogy megadja magát.
Ott térdelt előttem, lehajtott fejjel, amire én teljesen felizgultam. Élveztem, hogy hatalmam van felette. Láttam, hogy fél tőlem, ami még inkább felajzottá tett. Erre az esetre többször is gondoltam azóta maszturbálás közben. Azonban sohasem fordult meg a fejemben, hogy biszexuális volnék. Koboldot is mindig nőnek képzeltem el. Amennyire vissza tudtam emlékezni, nem volt túl sok fiús vonás benne, úgyhogy ez segített a dologban. Sohasem figyeltem meg őt igazán, amit azóta már százszor is megbántam. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen kincs lakik anyámék mellett.
Szóval újból elkezdtem edzésre járni, kifigyelni azt, ki az alázható alkat. Ez sohasem azt jelentette, hogy legyőzhető típus. Attól, hogy valakit legyőzök, még nem biztos, hogy elveszti a méltóságát. Nekem olyanra volt szükségem, aki felnéz rám és a vereségtől feladja, majd alázatos lesz. Kinéztem magamnak egy-két srácot. Érdekes volt, hogy nők is jártak a csoportba, de velük sosem tudtam a perverz harcomat elképzelni. Az csak másik fiúval ment, aki fiatalabb tőlem, lányos, vékony alkat. A kigyúrtak zavartak. A csoportban egyébként szereztem pár havert. Az egyik elmondta, hogy a volt edzője üzletkötőt keres. Kaptam az alkalmon, mert éppen munkahelyet akartam váltani. Ez egy gabonaüzem volt, de nem messze, a város mellett. Ideálisnak látszott.
A hely kívülről zordnak tűnt, nagyon régen épült az üzem. Az igazgató az irodájában várt rám. Vállas, szigorú tekintetű férfi volt, tőlem tizenöt évvel idősebb. Letegeződtünk. Elmondta az elveit, hogy nála a pontosság és precizitás az első. Biztosítottam róla, hogy soha sehonnan nem késtem. Körbenéztem az irodában. Szépen, egy sorban voltak a faliújságra helyezve a papírfecnik, a tollak az asztalán szín szerint külön rakva. Sehol por vagy rendetlenség. Mindig sokat adtam az ilyesmire, így számomra máris szimpatikus volt a munkahely, főleg a főnököm. Ez kölcsönösnek bizonyult, mivel őt meg az fogta meg, hogy edzésre járok. Neki már nincs ideje, mondta, mert megnősült, és mert ott a ház. A feladatom egyszerű volt, az üzem termékeit menedzselni, fölvenni a kapcsolatot a többi céggel, ilyesmik.
Teltek a hetek és hónapok, egész jól beilleszkedtem, ami nálam azért fura, mert ez nehezen szokott menni, mivel nem vagyok társasági ember. Most viszont hasonszőrű volt a felettesem, így azt hiszem ezért találtam meg jobban a helyemet. Tetszett, hogy határozott, akárcsak én, a hangját akkor sem emelte fel, ha valami gubanc volt, viszont mindenki tisztelte. Nehezemre esett, de végül megállapítottam, hogy rokonszenves ember. Megtudtam, hogy józan életű, ez is imponált, mivel jómagam sem voltam sohasem kocsmázós, italozós típus. Még odáig is eljutottunk, hogy behívott magukhoz egy kávéra, hozzátéve, hogy én vagyok az első a munkatársak közül. Jól esett, úgy éreztem a bizalmába fogad. Még az is átsuhant az agyamon, hogy esetleg neki beszélhetnék arról, miért nem találom a párom és hogy miféle vágyaim is vannak. Ő vadászni járt, ez volt a hobbija. Egyszer elmentem vele és láttam, ahogy örömét leli benne, hogy ki vannak az állatok szolgáltatva neki. Felcsillant a szemem, hogy talán valóban barátok lehetünk.
Innen kezdve még jobban figyeltem őt. Egyértelműen domináns alkat volt, mint én, csak túl óvatosnak láttam. Azt is megtudtam, hogy börtönőr volt. Mosolyogtam, mikor az élményeiről beszélt. Közben persze ő is rájöhetett velem kapcsolatban pár dologra. Ennek volt köszönhető a barátkozásunk. Megkérdezte, hogy van-e családom, barátnőm. Mondtam, hogy nincs. És most először mondta azt nekem erre valaki, hogy megérti. Azt mondta, hogy nehéz a megfelelő embert megtalálni. Ekkor már úgy éreztem egyenesben vagyok. Ő a lelkitársam, állapítottam meg. Persze nyilván a szexuális élete nem olyan, mint az enyém, gondoltam. És itt tévedtem a legnagyobbat.
Egyik nap az igazgató az irodájába küldött. Én voltam az egyetlen, akinek ideadta a kulcsát. Ő a földszinten beszélt a munkásokkal, le kellett vinnem egy papírt. Egymás után húztam ki a fiókokat, alig találtam meg, amit kért. Amikor végre a kezembe került a megfelelő mappa, keresni kezdtem benne a szerződést. Ekkor kicsúszott a papírok közül egy kép, az asztalon landolt. Mivel siettem, először oda sem pillantottam, csak mikor vissza akartam tenni a helyére a mappát. Fölvettem a fotót. Egy megkötözött fiú volt rajta. Annyira meglepődtem, hogy megfeledkeztem az iratokról, mindenről. Normál esetben nem ismertem volna fel, viszont a póz miatt azonnal beazonosítottam. Az egyik kedvenc pózom volt, amit annyiszor nézegettem a naplóban lerajzolva. Mivel gyakori vendég volt a fantáziámban, ezért nem volt nehéz felismernem. Kobold volt a képen. Az én megkötözött szolgám.

6. fejezet

Miután levittem az iratot, amit kért, az igazgató elutazott valahová az üzemvezetővel. Nem sokkal később letelt a munkaidőm és már a szobámban nézegettem Koboldot. Fényképen. Persze, hogy nem tettem vissza a fiókba a papírok közé, hülye lettem volna. Úgy véltem, a főnök nem fogja nekem szóvá tenni. Annyira nem volt tökös. Tehát mégsem minden kitaláció a naplóban? Képen sokkal jobb volt néznem a fiút. Már egyáltalán nem tűnt távolinak. Másnap reggel leparkoltam az üzem előtt. Mielőtt beindultam volna, elgondolkozva felnéztem. A hatalmas tartályok teljesen elfoglalták az eget. Minden nap láttam őket, mégsem esett le. Ezek nem is tartályok, hasított ekkor belém a felismerés. Ezek silótornyok…! Megcsóváltam a fejem és mosolyogni kezdtem. A torony nem hagyományos torony volt a naplóból. Hanem ez a hely. Erről beszélt benne Kobold. Olyan eufória kerített a hatalmába, melyet nagyon rég nem éreztem. Hát minden igaz, amit a fiú leírt! Megtörténtek vele a dolgok. Méghozzá itt. Méghozzá az én főnökömmel. A kiállása és természete alapján most már ráismertem és felismertem. Kétség sem férhet hozzá. Ő volt Kobold állandó szeretője huzamosabb ideig, azaz a toronyőr.
Megrészegülve sétáltam fel a lépcsőn, az irodájába, közben alig bírtam magammal. Az én másik felem tehát kapható mindenre, amiket kiírt magából. Ez volt boldogságom fő oka. Így már mégis másabb volt a szitu, hogy nem csak ábrándokról van szó. Az igazgatóval meg nem elég, hogy rokonlelkek vagyunk, de túlságosan is közel állunk egymáshoz. Izgatottan nyitottam be. A kávéját kortyolta, mint mindig. Percre pontosan minden reggel ekkor érkeztem és ő mindig ilyenkor itta a kávéját.
-Jó reggelt.
-Jó reggelt – felelte, miközben figyelni kezdett.
Szótlanul álltam ezután előtte, ő pedig szótlanul fürkészett a székéből. Boldogságomat alig tudtam leplezni. Zakatolni kezdett az agyam, eszembe jutottak a torony helyszínei, ahol ők ketten együtt voltak. Ezeket ma még fel kell térképeznem. Látnom kell a szememmel, amiről eddig csak olvastam. Halványan elmosolyodtam, nem bírtam tovább.
-Jókedvűnek tűnsz ma reggel.
-Igen. Kipihentem magamat.
-Akkor lássunk neki.
Ezen a napon alig tudtam koncentrálni. Átküldött a másik városba üzletet bonyolítani. Délutánra értem vissza. Nem mentem fel hozzá, hanem elindultam a silótornyokhoz. Mindent bejártam és minden helyszínt megtaláltam. A kínzókamrát is. Lelkesen bóklászoltam, mikor megjelent az igazgató. Nem akartam tovább leplezni magamat. Szívem szerint elmondtam volna neki mindent. Így mikor megkérdezte, hogy mit csinálok itt, mondtam hogy alkalmas helyet keresek.
-Minek?
-Titkos viszonynak.
Ezen láthatóan teljesen ledöbbent. Most először éreztem rajta zavart. Nocsak, ennyi volt a magabiztosságod, gondoltam magamban cinikusan. Éreztem, hogy fölé kerekedtem.
-Miről… miről beszélsz?
-Semmiről. Csak gondolkodtam, hogy itt aztán nyugodtan lehetne kiabálni, ha arra kerülne a sor. Miután mindenki hazamegy, persze.
Megint összezavarodott.
-Kiabálni? Minek akarsz kiabálni?
-Nem magamra gondoltam – mosolyodtam el.
A fölényemet ő is megérezte, mert munkára terelte a szót. Napokig tettem neki a célzásokat, míg rájöttem valamire. Hogy mennyire idióta voltam. Mégpedig azért, mert ő egyértelműen azt akarta, hogy megtaláljam Kobold képét. Egy ilyen precíz ember, mint az igazgató, elképzelhetetlen, hogy csak úgy otthagy a fiókjában egy fotót, mely pedofil és perverz hajlamaira bizonyíték lehet.
Otthon is újra és újra átgondoltam és erre a következtetésre jutottam. Akarta, hogy megtaláljam. A tudomásomra akarta hozni. Most mit tegyek? Én meg hozzam a tudomására, hogy mindenről tudok, ami köztük történt? Hiába voltam én fölényben, igazából ő volt a győztes. Ő élvezte ki Koboldot, nekem meg csak az ábrándozás jutott, és az, hogy elolvashattam minden kalandot. Mikor erre rádöbbentem, alábbhagyott a jókedvem. A munkahelyen vártam, hogy mikor hozza föl a dolgot a főnök, de nem tette. Annyira elment ezzel az egész hét, hogy fáziskésében voltam egy másik nagy felfedezéssel. Ha ezek szerint minden igaz, akkor meg kellene keresnem a fiút. Jogom van hozzá, hogy boldog legyek és végre átéljem azt az orgazmust, amire vágyok. Harc kezdődött bennem. A józan eszem és a vágyaim harcoltak. Bűntudatom azóta megvolt, hogy először beleolvastam a naplóba. És ha ez nem lenne elég, akkor épp arra készülök, hogy elcsábítsak egy gyereket, mert ha jól számolom még nem lehet több 16-nál. És megkínozzam, nem mellesleg. Közben össze is rándult a gyomrom, mikor erre gondoltam. Vajon hányan használták már őt ki azóta?
Amikor ezek a gondolatok összértek bennem, visszavettem a régi arckifejezésem. Az igazgató észrevette. Még hogy nem empatikusak a szadisták! Körüljárt engem, mintha csak a megfelelő támadásra várna. Én nyugodtan szemléltem őt. Nekem óriási fegyverem volt mindig is a higgadtságom. Főleg akkor jött elő, ha a másik pánikolt.
-Szépen dolgoztál ebben a hónapban is – kezdte a mondókáját, miközben le nem vette rólam a szemét.
-Köszönöm.
-Ma elég kimerültnek tűntél. Nem akarsz elmenni pár nap szabira?
-Ó nem. Inkább arra gondoltam, hogy felfrissülnék.
-Igazán?
-Lemegyek este az edzőterembe. Nem akarsz te is jönni?
Ekkor abbahagyta a sétálást. Méregetni kezdett, én tudtam, hogy jelentős pillanat ez a mostani.
-Miért is ne. Jól fog esni egy kis harc.
Én hamarabb érkeztem és a két kiszemeltemmel edzegettem kicsit. Az igazgató későn jött, szándékosan. Nem akart közönséget. Én sem. Amikor már mindenki hazament és csak mi ketten maradtunk, finoman belekezdtünk egy menetbe. A kor a javamra vált, fürgébb és gyorsabb voltam nála, de nagyon jó kondiban volt ő is.
-Nem akarod visszaadni? – kérdezte, mikor kitért egy ütésem elől.
-Micsodát?
-Amit elvittél az irodámból – felelte egyenesen. Nem volt több mellébeszélés.
-Az a tiéd volt?
-Igen, a tulajdonom.
„Tulajdon?? Haha! Majd meglátjuk.”
-Talált tárgy. Onnan kezdve azé, aki előbb megtalálta.
Ekkor lihegve megállt és pihentetésül nyújtani kezdett. Én is ugyanezt tettem.
-A fiókomban találtad.
-A földön volt.
-A földön??
-Nem. De lehetett volna ott is. Mondjuk, ha valaki kirántja a mappát, az meg azonnal kiesik belőle.
-A lényeg, hogy kérem vissza.
-Rendben, de csak egy feltétellel.
-Feltételt szabsz nekem? – kérdezte ingerülten.
-Igen. Mutass még képet róla.
Ezzel sikerült teljesen meglepnem. Elfeledkezett magáról és kitört belőle a mondandója.
-Tehát érdekelnek a férfiak!
-Nem.
-Na ne nevetess! Akkor ugyan minek kellene még kép róla?
-Csak a szolga fiúk érdekelnek.
-Akkor keress róluk képet.
A vetélytársam ekkor elgondolkozott, ahogy ezt kimondta.
-Hacsak… Téged nem kifejezetten ő érdekel.
-Nem kifejezetten ő – hazudtam. Nem vagyok hazugságpárti, de semmiképp nem akartam még magamat kiadni.
-Hmm. Senki más nem reagált volna így.
-Hogyan?
-Szó nélkül elraktad a képet.
-Úgy sem reagált volna senki, ahogy te.
-Miért, én hogyan reagáltam?
-Azt akartad, hogy találjam meg. Szándékosan küldtél fel akkor az irodába. Kíváncsi voltál a reakciómra.
Ekkor elnevette magát. Dölyfösen, felszabadultan. Rettentően felidegesített, de nem mutattam.
-Egy harc? – kérdeztem.
Bólintott. Majdnem fél órán keresztül verekedtünk, betartva a szabályokat, sportszerűen. A végére nagyon kifáradt. Tetszett, ahogy szenved. Nem kifejezetten a fizikai szenvedésre gondolok. Végül intett, hogy elég.
Ezután a nap után nyílt lapokkal játszottunk. Vagyis én még nem fedtem fel mindent előtte. Ő viszont igen. Kérdezgetni kezdtem és meglepően hamar közlékennyé vált. Mesélni kezdett a megkötözött játékszeréről. Munka után órákig ültünk még a kocsiban és hallgattam, amiket mond. Bevallottam, hogy engem is izgat az ilyesmi, persze csak nővel és csak romantikus módon, lódítottam. Felfedezte, hogy rokonlelkek vagyunk, éreztem, ahogy egyre jobban megnyílik felém. Én ezt kihasználtam, hogy többet tudjak meg a viszonyáról Kobolddal. Volt egy nap, amikor legszivesebben megöltem volna. Gyűlöltem, amiért ennyire mázlista volt, hogy kipróbálhatta azt, amit én soha. Ahogy ő egyre jobban kitárulkozott, én úgy lettem zárkózottabb. Eltűnt belőlem a kezdeti rokonszenv. A riválisomat láttam benne, akit gondolkodás nélkül halálra kínoznék. Nem, nem szexuális vágyak közepette.
Továbbra sem vonzottak a férfiak, kivéve egyet. Koboldot. Főleg miután megtört a jég és láthattam róla több képet az igazgató jóvoltából. Az arca gyönyörű volt, ahogy szenvedett. Az önkielégítéshez használt képzelet új dimenzióba lépett. Először szerepelt benne egy 100%-ig fiú, akinek immár nem takartam ki az arcát, nem képzeltem nőnek. Többé már nem zavart a neme, nem zavart, hogy nincs melle. Túlságosan is beleéltem magamat és mire erre ráeszméltem már késő volt. A rögeszmémmé vált és éreztem, hogy ennyi már nem elég belőle, mint amit a fantáziámban kapok.

7. fejezet

Az életem így zajlott ezentúl. Még távolabb kerültem egy női partnertől, nem mintha túl sok alany lett volna. Jelentkező az akadt, de engem sosem érdekeltek a szép, unalmas nők. Most is így voltam velük, csak ha lehet, még kevesebb dolgot mozgattak meg bennem. Egyik nap történt valami. Amikor hazaértem, vendég volt anyámnál. Hátra vettem az irányt, mert a kocsin kellett javítanom valamit, így nem is tudtam ki az és miért jött. Nem sokkal később megjelent anyám és közölte, hogy a régi szomszédasszony van itt. Jött a dobozért. Nahát, gondoltam magamban. Megmostam a kezemet és bementem hozzá. Lestrapált nő volt, sokkal rosszabbul nézett ki, mint ahogy emlékeztem. Mondtam, hogy mindjárt behozom a holmiját. Közben hallottam, amint arról panaszkodik, hogy alig van pénzük és hogy egyedül nevel négy gyereket, ami nagyon nehéz. Köztük az én kis játékszeremet.
Bevittem a dobozt. Bele sem nézett, ki se nyitotta. Kihasználtam az alkalmat és beszélgetni kezdtem vele. Nehezemre esett, mert sosem tudtam mit mondani egy átlagembernek. Nekem ők mindig túl egyszerűek és felszínesek voltak. Megtudtam, hogy melyik városban laknak most. Sajnos nagyon messze volt a miénktől, az ország másik végében. Ám kaptam egy jó hírt is. Méghozzá Koboldról. Ő kollégista volt, egy tőlünk 60 km-re lévő városban. Legalábbis az anya elmondása alapján, akinek a szavára sosem adtam volna normál esetben, de most kénytelen voltam. Nem stimmelt, amiket összehordott, hol azt mondta, hogy Kobold két éve van a kollégiumban, hol azt hogy egy. A régi szomszédasszony felzárkózott az igazgató mellé a halállistámon. Rögtön a második helyet adtam neki. Többször is rákérdeztem, hogy akkor biztos-e benne, hogy melyik városban lakik most a fia. Nem értette ki belőle a szarkazmust, megkockáztatom, hogy azt sem tudja mi az. Csak bólogatott, hogy perszehogy.
Rátértem, hogy miért csak most jött a dolgaiért, de azt mondta, hogy elfelejtette. Láttam, amint kimegy a kapun ez az emberféle, kezében egy hatalmas értékkel. Persze nekem megvolt a napló másolata, na de az mégsem az igazi. Hirtelen utána kiáltottam. Anyám nem értette mi ütött belém, mert sosem kiáltozom. Elvettem tőle a dobozt és mondtam, hogy segítek neki elvinni a kocsiig, mert nehéz. Azt hitte, hogy ki akarok vele kezdeni, amitől olyan szánalmas lett a szememben, hogy helyet cserélt az igazgatóval nyomban. Nem tudtam megtenni, hogy ennek a nőnek adjam ezt a drága dolgot. Amikor beraktam a kocsiba, gyorsan kivettem a naplót a dobozból, nem törődve azzal, hogy esetleg megláthatnak vagy hogy feltéptem a szalagot róla. Egyébként sem volt rajta akkor leragasztás, mikor átkerült hozzánk.
Hatalmas elégedettséggel feküdtem le ezen az éjjel. Tudtam, hogy nemsokára megkapom a szabadságomat és azonnal elindulok megkeresni az én elveszett játékomat. Ürügyként ott a napló. Azt viszem neki vissza. Vajon milyen arcot fog vágni? Biztos olyan zavarban lesz, hogy namég. Nekem viszont meg kell játszani magamat, hogy ne áruljam el, hogy elolvastam? Ez az ami lehetetlen, állapítottam meg. Mivel valahogy rá kell térnem a lényegre, onnan kezdve tudni fogja, hogy mindent tudok a magánéletéről és szokásairól.
Pár nap múlva készen is álltam. Anyám, amikor megtudta, hogy a véletlenül itt maradt könyvét viszem vissza a fiúnak, azonnal le akart állítani.
-Nem is az övé. Szerintem hagyd csak.
-Miből gondolod, hogy nem az övé?
-Hiszen alig tudott olvasni szerencsétlen. Emlékszem egyszer a boltban engem kért meg, hogy olvassam el, mi van a csoki papírjára írva.
Elmosolyodtam. Anyám folytatta.
-Dilinyós az a gyerek. Nem értem minek fáradnál ennyit miatta. Szerintem nem is emlékszik már arra, hogy itt maradt a könyve.
Ekkor nyílt a kapu. Az új szomszédunk felesége volt az. Gyakran átjárt anyámhoz beszélgetni.
-Jaj, itthon van a fia? – lépett közelebb hozzám. Én meg hátra, hogy betartsuk a kellő távolságot.
-Igen, szabin van – mondta anyám.
-Éppen a minap jegyeztem meg az édesanyjának, hogy milyen kevésszer látom Önt, pedig szomszédok vagyunk.
-Sokat dolgozom – feleltem szárazan.
-Képzelje, még most jött el azért a dobozért a régi szomszédasszony – újságolta anyám.
-Ilyen soká? Azt hittem már rég elvitték.
-Nem. De egy könyv itt maradt véletlen. A fiam meg tudja mit akar? Feláldozni a szabadságát és visszavinni azt az egyik fiúnak!
-Milyen könyvet? – kérdezte a szomszéd nő. Ekkor én megmutattam neki. A kezemben volt éppen. A nő azonnal vörös lett és zavarba jött.
-Á, értem… Hát kedves a fiától, hogy visszaviszi neki.
Szóval beleolvastál, mielőtt áthoztad hozzánk, gondoltam, miközben szúrós tekintettel figyeltem a szomszédunkat. A nő észrevette és még jobban zavarba jött. Harmadik helyre pozicionáltam a listámon.

Otthagytam őket és bementem készülődni. Fontos nap volt ez a mai. Utoljára fogalmam sincs mikor éreztem ilyet. A szobámba behallatszódott, amit anyámék beszéltek Koboldról. Fogyatékos szegény gyerek, ismételgették. Én jól tudtam, hogy nem az. És hogy nem csak olvasni, de írni is tud. Sőt, rajzolni is. És hogy olyan fantáziája van, ami kevés embernek. A naplóját többször is elemeztem. A mondatai bár kuszák voltak, de alig volt bennük helyesírási hiba. Egy idő után, amikor már teljesen kifacsartam magamat, jobban tudtam koncentrálni az egyéb bejegyzéseire is. Megismertem a lelkét, mely ártatlan volt és szöges ellentéte a szexuális tapasztalatainak. Szinte éreztem a jelenlétét, ahogy olvastam a naplót. Annyi sor közül egyik sem szólt sem a családjáról, sem a panaszairól. Tehát volt még benne rejtély bőven. Egy helyen említette, hogy Koboldnak csúfolta az egyik srác az utcából. Semmilyen más kellemetlen emlékről nem írt.
Elindultam, persze kocsival. Egy óra alatt odaérek, gondoltam. Alig bírtam magammal. Be akartam bizonyítani, hogy élőben már nem fogok hozzá vonzódni. Biztos voltam benne, hogy azóta már kamaszos és csúnya lett. Nem mintha előtte annyira szép lett volna. Megváltásra vártam. Arra, hogy csalódjak benne, hogy megszűnjön bennem vagy legalábbis csillapodjon ez a vágyakozás felé. Mert ez mégsem állapot, hogy teljesen ismeretlenül ilyen hatással van rám valaki. Ha viszont mégsem taszít a külseje, akkor meg egyértelmű volt, hogy mik a terveim. Nem tudtam eldönteni, hogy mit akarok jobban. A pozitív vagy a negatív csalódást.
Délre értem a városba, ahol a kollégium volt. Leparkoltam az épület előtt és vártam. Nem sokkal később bementem a portára és rákérdeztem, hogy merre van ő. Természetesen nem oda járt. Kobold anyja egyből felugrott az első helyre. Erre fel voltam készülve egyébként, mert régebben is kisegítő iskolában tanult. Érdekes lett volna, ha hirtelen egy középiskolába meg felveszik. Csörgött a mobilom. Az igazgató volt az.
-Hallottam, hogy elindultál a fiút megkeresni – mondta nevetve. Egy pillanatra meglepődtem.
-Honnan?
-Beugrottam hozzátok, de az édesanyád volt csak otthon. Ő mondta, hogy visszaviszed a könyvét a régi szomszéd dinka fiának.
Erőt vettem magamon. Nagy erőt.
-Igen. De nem találom. Eljöttem a kollégiumba, de semmi. Esetleg… véletlen… nem tudod, hogy merre lehet?
-Én? Honnét tudnám? – kérdezte röhögve.
-Meg tudnánk egyezni, ha tudod.
-Mire gondolsz?
Mivel ekkor találtam ki mindent, így még én sem tudtam mire gondolok.
-Gondolj te valamire. Ami szerinted alku tárgya lehet.
-És ha azt mondom, itt van a szobámban a kis ribanc?
Most megintcsak a főnököm volt az első helyen a listán, helyet cserélve a sokgyerekes anyával.
-Légy szíves. Ha tudsz valamit, mondd el.
Erre abbahagyta a röhögést.
-Hát jó. Tudom hol van. Cserébe meg azt kérem, hogy beszélj nekem a tapasztalataidról, ha visszajössz.
„Ez hülye? Csak ennyi?”
-Rendben.
-Kivel mit tettél. Hogyan kötözted ki.
-Oké.
-Milyen módszerekkel.
-Elmondom.
-Szóval a kollégium nem igaz. Egy lakásotthonban van.
„Lakásotthon? Az meg mi a fene?”
-Tudod a címét?
-Nem. Valahol a város déli részén van. De tényleg nem tudom a pontos címét.
-Értem. Köszönöm. Majd jelentkezem – feleltem.
Azzal elindultam a keresésére. Nem volt nehéz megtalálnom az épületet. A kertvárosban volt, nyugodt helyen.

Félrehúzódtam. Magamhoz vettem a naplót, majd elindultam. Odabent kissé bonyolultabb volt a helyzet, mint amire számítottam. A jó hír az volt, hogy Kobold valóban ott tartózkodott. A rossz, hogy nagyon macerás volt bejutni hozzá. Kérdezgettek, hogy ki vagyok, mióta ismerem, mit akarok, honnan jöttem, irataimat adjam oda, milyen kapcsolatban vagyok a fiúval. Elmondták az intézmény szabályait, hogy mikor kell távoznom, mert idegenek nem maradhatnak csak úgy ott. Bólintottam, hogy mindent tudomásul vettem. Egy nevelőnő kísért engem. Megtudtam, hogy kimegyünk a kertbe és ott beszélhetek majd a fiúval. De úgy, hogy a nevelő is ott lesz a közelben. Ez fantasztikus, állapítottam meg magamban, miközben haladtunk végig a folyosón, a hátsó bejárat felé. Amikor kiértünk, megpillantottam őt. Az egyik kerti hintában ült. A hinta, amiről rögtön beugrott valami. Egy rongyos, régi könyvet lapozgatott gyorsan. Nem olvasta, látszott, hogy nem is érdekli mi van benne. A lába nem ért le a földre és lóbálta őket.
A nevelőn&