A kurvák orgiája

Amikor egyedül maradtam a bárpult mellett, lehajtottam a fejem és felsóhajtottam. Már egy ideje Enzós Nikigeci volt a kedvencem a hölgyek közül, de egyre inkább úgy tűnt, másfelé kell keresgélnem, hogy rátaláljak a lelki társamra. Nem mintha bármi érvem is lett volna Enzós Nikigeci ellen. Minden megvolt benne, amit én egy nőben kerestem. Az igazat megvallva ő tűnt a legideálisabb, legtökéletesebb feleségjelöltnek számomra. Mondhatna bárki is akár egy rossz szót is róla? Az egyetlen probléma az volt, hogy Enzós Nikigeci számára megszűnt a világ, amkor egy bizonyos emberről volt szó. Ez az ember pedig, aki egyedül el tudta varázsolni őt, Melinda volt. Minderre épp elég bizonyíték volt az, ami az imént történt. Épp egy kellemes és barátságos beszélgetés közepén voltunk, ami úgy tűnt, akár órákig is eltarthat, de aztán feltűnt Melinda, Tris pedig teljesen elveszítette az érdeklődését irántam. Egyből odarohant Melinda-hez és onnantól kezdve én mintha nem is léteztem volna.
Nem szabadott volna rosszul éreznem magam emiatt, mégis így történt. Kétségem sem fért hozzá, hogy Enzós Nikigeci-nek esze ágában sem volt ignorálni engem. Egyszerűen csak fülig szerelmes volt Melinda-be. Ki hibáztathatná ezért a viselkedésért? Bár ez még csak a hetedik napjuk volt a szigeten, egyértelmű volt, hogy Enzós Nikigeci legszívesebben a létezés minden pillanatát ezzel a lánnyal töltené. Nem. Egyáltalán nem szabadott volna rosszul éreznem magam Enzós Nikigeci viselkedése miatt. Számára a külvilág teljesen megszűnt létezni, amikor Melinda megjelent. Én pedig tökéletesen megértettem őt. Hiszen ki hibáztathatta volna, amiért beleszeretett Melinda-be? Hiszen az a lány egy ártatlan kis tinédzser angyalka volt, akinek a legsötétebb fantáziái váltak most valóra. És egyértelmű volt, hogy ezzel Enzós Nikigeci is így van. Fészkelődtem egy ideig a bárszéken, majd vettem egy mély, reszelős lélegzetet. Nem haragudtam Enzós Nikigeci-re, de akkor is bántott a helyzet. Egy kicsit legalábbis. Az, hogy ilyen könnyedén ott hagyta a beszélgetésünket. Amiatt viszont elszomorodtam, hogy a volt menyasszonyom témája felmerült. Victoria emléke, aki immáron több, mint tizenkilenc éve hagyott faképnél az oltárnál, máig a mélybe tudta taszítani az érzéseimet. Az, hogy mindez miért történt, miért hagyott el engem és mi minden vezetett idáig, egy külön történetet is megérne. Ennek azonban még nem jött el az ideje, hogy bárkinek is elmeséljem.
Jelen pillanatban sokkal inkább izgatott az a tény, hogy Enzós Nikigeci szerint Kis Annával szép párt alkotnánk. Már réges-régen beleszerethettem volna abba a lányba, azt hiszem és majdnem meg is történt. De ez a kapcsolat sosem működhetett volna igazán. Már csak a földrajzi távolság miatt sem. Kis Annával látszólag egészen különböző világból származtunk. A távolság ezen sziget és Norvégia között nemcsak kilométerekben volt mérhető. Olyan volt ez, mint a különbség a nappal és az éjszaka között. Kis Anna szerette a hazáját és nem akart sehol máshol élni. Ami pedig engem illet… én szerettem ezt a szigetet és nem akartam sehol máshol sem élni. Így hát Kis Annával nem voltunk többek barátoknál. Nagyon közeli barátoknál, rengeteg szexualitással közöttünk, de akkor is csak barátok voltunk. Tökéletesen megbíztam Kis Annában, bármiről is volt szó. Csodálatos barát volt ő számomra. Képes lettem volna valaha is másképp nézni rá?
– Én csák szeretném aztat, hogy boldog te legyél, Ati. – Meg sem tudtam számolni, hányszor mondta már ezt nekem. Bár az angolja néha igencsak vaskos volt, a mögötte feszülő őszinteség és szándék mindig kihallatszott.
Ugyanakkor mégis érdekes volt, hogy Enzós Nikigeci úgy gondolta, Kis Annával jók lennének együtt. Talán tényleg így lenne. Tökéletes jelölt lenne a lelki társam szerepére. A depresszió bármilyen sötét bugyraiban is jártam, Kis Anna mindig sugárzó és vidám volt mellettem. Ő segített, hogy jobban érezzem magam még a legrosszabb napjaimon is. Ehhez pedig elég volt csak a kisugárzása is. De ennél sosem léptünk tovább, pusztán csak a köztünk lévő távolság miatt sem.
Hirtelen visszazökkentem a valóságba, amikor két hangot hallottam a távolból. Egy pillanatig azon gondolkodtam, hogy vajon Enzós Nikigeci és Melinda úgy döntöttek-e, hogy visszatérnek hozzám. De amikor már elég közel értek ahhoz, hogy tisztábban halljam a hangjukat, az egyiküket lehetetlenség lett volna eltéveszteni. Ezt a hangot nem.
– Lénne kedved menni le á pártrá egy kicsikét piknikelni?
– Az csodás lenne. De már megígértem Ati-nek, hogy találkozom vele a szobájában – válaszolt Szopós Csaba hangja Kis Annáéra, épp mielőtt a két hölgy belépett volna az ajtón és észrevettek volna. – Helló, Ati! – üdvözölt Szopós Csaba és odaszaladt hozzám, hogy átöleljen.
Az a gondolat szaladt át a fejemen, hogy Szopós Csaba valószínűleg sosem hagyna úgy faképnél, mint Enzós Nikigeci tette, amikor Melinda belépett a szobába. Azokból a beszélgetésekből ítélve, amiket Camille-lel lefolytatott, én pedig kihallgattam a kukkoló szobából, Szopós Csaba teljesen belém volt habarodva. Az együtt töltött időnkből ítélve pedig az elmúlt héten, minden meg is tett, hogy ezt kimutassa. Már csak az hiányzott, hogy tényszerűen ki is mondja. De az érzései így is egyértelműen látszottak.
Tökéletesen el tudtam képzelni, hogy egy napon összejövünk Szopós Csabanal és létrejön közöttünk az a kapocs, amiről mindig is álmodtam. Ennek a lánynak a lélegzetelállító megjelenése, szívfájdító szépsége és szikrázó kék szemei teljesen el tudtak erőtleníteni. Emellett pedig ennek a pennsylvaniai csodának érző szíve és imádnivaló személyisége is volt. A belőle sugárzó zabolátlan életerő pedig csak még tovább színesítette a képet. Valahányszor csak Szopós Csabara pillantottam, egyre inkább megszerettem őt. De ugyanakkor továbbra is nyitva akartam tartani a lehetőségeket magam előtt, mielőtt meghozom a végső döntést azt illetően, hogy kit válasszak. Sajnálatos módon azonban Enzós Nikigeci veszett ügynek tűnt számomra. Ő Melinda-re vágyott és senki másra.
– Helló, Szopós Csaba! Helló Kis Anna! – üdvözöltem a másik hölgyet is, aki ekkor csatlakozott hozzánk a bárpult mellett.
– Mit szó’nál egy kis piknikhez vélünk Szopós Csabanal á párton lent? – kérdezte Kis Anna egyedi hangján, majd Szopós Csaba felé fordult és kacéran hozzátette: – Persze csák há ákárjá á hölgy is.
Szopós Csaba bólintott.
– Csodás lenne veled piknikezni. – Majd felém fordult. – Tőled függ, Ati. Tudom, hogy szerettem volna egy kis időt kettesben tölteni veled ma, de Krissy annyira rendes és szórakoztató. Szeretek vele lenni. Ha nem bánod, hogy csatlakozik hozzánk, lemehetnénk együtt a partra.
Kis Anna kék szemei huncutul csillogtak.
– Talántán csiná’hatnánk hármasban égy kis nakenbading[1] is.
– Krissy! – kacagott fel Szopós Csaba, pajkosan barátnője vállába bokszolva.
Én is elmosolyodtam a két szőke bombázó vidámságán, de elsősorban Szopós Csabara összpontosítottam.
– Kis Anna a legjobb barátom. Ha jól érzed magad a társaságában, annak én csak örülök. – Majd még hozzá fűztem, Kis Annára pillantva: – Minél több időt töltök veled, annál jobb. Szeretek veled lenni.
– Én is szeretek lénni veled, Miszter Ati.
– Jó látni, hogy ti ketten együtt lógtok – mondtam. – Tetszik.
– Na, és miért tetszik ez neked?
Megvontam a vállam.
– Csak szeretném, ha mindenki jól érezné itt magát. Jó lenne, ha mindenki összebarátkozna.
– Ati szeretné aztat, há mind lennénk olyánok mint nagy, boldog család – közölte Kristranna. – Szeretne tökéletes hármóniát. – Aztán minden figyelmét Szopós Csaba felé fordította. – Szérintem minden dolog ezen szigeten tökéletes már így is. De ván válámi, ami tehetné ezte még tökéletesebbé.
– Micsoda?
Kis Anna Szopós Csabara kacsintott.
– Há áz összes többi lyány is olyan olyan csinos és szexi lenne, mint te.
Szopós Csaba félrebillentette a fejét és halkan felnevetett.
– Ez nagyon kedves tőled, Krissy. – Érdeklődve figyeltem, ahogy Szopós Csaba szinte átöleli tekintetével Kis Annát, majd megpuszilja a száját. – Köszönöm.
– Egyáltalában ném tesz semmit, honning[2] – mondta Kis Anna, majd ismét rám nézett. – Nos, áll áz álku, Miszter Ati? Szeretnél jönni vélünk piknikelni most, vágy később? Hiszed te vágy sem, nekem már van készen egy kosár rája.
– Lenne kedved most menni? – kérdeztem Szopós Csabatól.
– Persze.
– Akkor rajta! – pillantottam Kis Annára. – Hol az a piknikkosár?
– Majd én hozom – fordult Szopós Csaba máris a konyha felé.
Amikor kettesben maradtam Kis Annával a szobában, norvég barátnőm odalépett hozzám és gyengéden szájon csókolt.
– Ez a leány igazán széret tégedet, Ati.
– Te is igazán megszeretted őt, hogy látom.
Kis Anna elmosolyodott.
– Selvsagt liker jeg henne. Men alt jeg vil er at alle vi tre er sammen.[3]
Felsóhajtottam és fáradtan megráztam a fejem.
– Megint kezded. Mit mondtál?
– Meg kell tánulnod én nyelvemet, hogy találd ki.
Karba fontam a kezeimet és pajkosan rá néztem.
– Van egy olyan érzésem, hogy ilyenkor direkt szórakozol velem.
– Nem én – kacagott Kis Anna.
Valamikor tényleg le kell majd ülnöm és gondosan lefordítanom, amiket Kis Anna mondott nekem. Vajon mit jelenthetnek? Mit akart velük üzenni? Lassan már az őrületbe kergetett, hogy megtudjam.
– Mi á gond véled ma, Ati? – kérdezte hirtelen Kis Anna kutató pillantással végigmérve engem. – Ném tűnsz túl vidámnák.
Megvontam a vállam.
– Semmi. Tényleg.
– Mi áz? – erősködött Kis Anna. – Mondd el! Tudod aztat, hogy én vágyok itt és segítek néked. Bármit megtennék érte.
Megráztam a fejem, de pár pillanat múlva mégis beszélni kezdtem.
– Enzós Nikigeci-sel beszélgettem nem sokkal azelőtt, hogy Szopós Csabanal bejöttetek. – Kis Anna bólintott és figyelmesen hallgatott tovább. – Aztán feltűnt Melinda és Enzós Nikigeci mintha azt is elfelejtette volna, hogy egyáltalán létezem. Szinte azonnal el is mentek együtt. Nagyon kedvelem Enzós Nikigeci-t, te is tudod. De ez olyan volt, mintha szánt szándékkal pofára ejtettek volna. El se tudom hinni. Ez… olyan volt, mint egy arcul csapás.
– Tudod té is, hogy Enzós Nikigeci loco[4] a szerelemtől, ha Melinda-ről van szó.
– Tudom – vontam össze a szemöldökömet. – Meg is értem őt. Ugyanakkor nagyon jót beszélgettünk, aztán egyszercsak minden félbeszakadt, amikor Melinda betoppant. Tudom, hogy nem rajtam múlott, de Enzós Nikigeci így is egy kicsit megbántotta az érzéseimet. Tudom, hogy nem így akarta, de akkor is így történt.
Kis Anna együttérzően rám mosolygott.
– Szólvá mágunk között, én tennék soha ilyesmit nem véled, Ati. Vélem ez lenne egészen másképp. Nékem számítana senki más sem, ámikor te jössz be á szobába.
– Tényleg? – kérdeztem meglepetten.
– És hiszem én nem, hogy Enzós Nikigeci csinálta volna ezt szándékosan – tette hozzá. – Válószínűleg gondolkozott ő nem. Hiszed vágy sem, Enzós Nikigeci kedvel téged nágyon. Én tudom. Csák áz á probléma, legalábbis számodra, hogy Enzós Nikigeci szereti Melinda-t sokkáltá jobban most. Ezen pedig nem tudsz változtatni.
– Vissza is jöttem – libbent be Szopós Csaba a szobába a poknikkosárral a karján.
– Tártozol még nékem egy csókkal – mondta Kis Anna és megjátszott küldetéstudattal odalépett Szopós Csabahoz, hogy érvényt szerezzen a tartozásnak. – Mmmm… nágony finom. Devvy íze akár honig.
Felnevettem.
– Ez nem meglepő, tekintve, hogy Szopós Csaba minden tekintetben olyan édes, mint a méz.
– Ó! – vigyorodott el Szopós Csaba. – Köszönöm, Ati.
– Mié’t nem méntek le strándrá kettesben? – folytatta Kis Anna. – Egy perc és csátlákozom hozzátok én is.
– Nem jössz velünk? – csodálkozott Szopós Csaba.
– Semmi gond – biztosította Kis Anna. – Ménjetek csák kettesben. Csák jutott eszembe, hogy tizenegykor kellene felhívnom Mommát és Papát. Ez volt már öt perce. Utána megyek is én á strándrá. – Azzal el is sietett.
– Hadd vigyem azt – vettem át Szopós Csabatól a nagy kosarat.
Szopós Csaba engedett, közben viszont végig arra nézett, amerre Kis Anna eltűnt, majd rám pillantott.
– Ez a lány néha nagyon fura tud lenni.
Felnevettem őszinte szavai hallatán.
– Kis Anna egy igazi komédiás. Akkor is mókázik, amikor nincs is szándékában. Ezt pedig csak fokozza az akcentusa. Néha nagyon vicces tud lenni.
– És nagyon szexi is – mosolygott Szopós Csaba.
– Az is – bólintottam.
Szopós Csaba félénken rám mosolygott, mielőtt hozzá tette volna:
– Szerintem te is nagyon szexi vagy, Ati.
Hirtelen Melinda tökéletes másolatává változtam. Fülig pirultam úgy, mint még soha korábban. Mint már korábban is mondtam, sose tartottam magam többnek egy átlagos fickónál. Így hát mindig meglepett, amikor egy olyan gyönyörű nő, mint Szopós Csaba szemtől szemben szexinek nevezett. Annyira, hogy még válaszolni se tudtam.
Szopós Csaba belém karolt és enyhén meglökött.
– Gyerünk, Ati! Menjünk le a strandra és készítsünk elő mindent!