Egy meleg délután


A játék folytatódott. Immár a második nap délutánján jártak, és már igencsak kevesen voltak életben. Aki tehette, meghúzta magát, remélve, hogy nem találják meg. Kivéve egy valakit. Egy magas és igencsak jóképű fiút, aki fittyet hányva arra, hogy bármelyik pillanatban lepuffanthatják, a tisztáson üldögélt és közömbös képpel nézett fel az égre. Ő volt az, Kiriyama Kazuo. Nem igazán érdekelte semmi, sem az időjárás, sem a játék, sem az, hogy az osztály jó része már régen felvette a néhai előnevet, jórészt neki köszönhetően. Totálisan közömbös és érzelemmentes volt minden és mindenki iránt. Nem emlékezett volna, hogy valaha is nevetett, vagy sírt volna, valaha is szomorú, vagy vidám lett volna, vagy esetleg elborult volna az agya. Nem, ő sosem érzett semmit. Most is az eget bámulta, mint oly sokszor odahaza, de gondolatai, ki tudja hol jártak. Igazából, ez őt magát sem igazán érdekelte. Tudta, hogy a játék másnap este véget ér, és nem szeretett volna csatlakozni társaihoz, akik valószínűleg addigra már alulról szagolják az ibolyát. Mindahányan vannak. Bár őt az sem érdekelte, hogy esetleg megölik-e, vagy túléli. Mint már mondtam, Kiriyama Kazuo-t sosem érdekelte semmi élete során.

Viszont kis idő múlva úgy döntött, elege van az üldögélésből. Annyira nem volt hülye, tudta hogy remek célpontot nyújt akárkinek, aki erre sétál. Viszont amíg a szépséges géppuska megvolt neki, addig nem igazán izgatta magát. Izgassa magát az, aki szembekerül vele. Felállt és elindult dél felé. Észak felé nem mehetett, hacsak nem akarta lerobbantani a fejét. Arrafelé ugyanis már három órája tiltott övezet volt. Kiriyama pedig mint már említettem, nem volt idióta, nagyon is jól vágott a srác agya annak ellenére, hogy alig volt 15 éves. Na ja, sosem kellett felesleges érzelmekre és gondolatokra pocsékolnia az erejét és idejét. Lesétált egy dombon és a közeli bokrok felé vette az irányt. Óvatosan lépkedett, mert ha volt ott valaki, nem akart zajt csapni. Ő akart előbb lecsapni, mielőtt valaki másnak olyan hülye ötlete támadna, hogy megpróbálja megölni. A bokrok között nem volt senki. Viszont hirtelen lépteket hallott és arrafelé pillantott, készenlétbe tartva a géppuskát. A bokrok mögül egy alak bukkant elő. Talán egy magas lehetett Kiriyama-val. Rövid barna haja és sötét szeme volt. Kawada Shogo volt az. Amikor Kawada meglátta a másik fiút, azonnal készenlétbe helyezte a nála levő pisztolyt, bár tudta, a géppuska ellen semmi esélye. Kiriyama azonban semmi jelét nem adta annak, hogy meg akarná ölni a másikat. Csak állt ott, felemelt fegyverrel, de nem csinált semmit. Kawada nem értette. Tudta, hogy Kiriyama sok osztálytársukat megölte már, így nem értette, miért tétovázik. Ez nem volt tőle megszokott. A fiú lassan lépett egyet előre, nem eresztve le a pisztolyt. Tudta, jobb félni mint megijedni. De Kiriyama nem mozdult, bár lejjebb eresztette a géppuskát. Kawada megállt a fiútól néhány lépésre.

– Mi a baj? – kérdezte óvatosan. – Miért nem lősz le?

– Nem tudom – vonta meg a vállát Kiriyama. – Nem akarlak lelőni.

– Miért nem?

– Nem tudom – hangzott ismét az érzelemmentes válasz.

Kawada megrázta a fejét. Már megszokta, hogy Kiriyama kissé furcsa, de ez már több volt a soknál. Ha le akarja lőni, akkor lője le, de ha nem akkor meg mit áll itt, mint egy sóbálvány? Még fel sem ocsúdott, mikor Kiriyama arca alig pár centire volt az övétől. Kawada riadtan ugrott hátra.

– Megijedtél? – kérdezte Kiriyama. – Ennyire ijesztő vagyok?

– Nem! – mondta Kawada. – Ee mi a fenét akarsz? Mi ütött beléd?

– Nem tudom – hangzott az ismert válasz –, de nem is érdekel.

Kawada nem értett semmit. Most a fiú vagy hülye, ami kizárt, vagy játszik vele. Ez már valószínűbb, bár Kiriyama nem az a fajta fiú volt, aki játszadozik az emberrel. Akkor meg mi a fene baja lehet? Hirtelen arra eszmélt fel, hogy a fiú arca ismét közel került az övéhez. Ezúttal azonban ideje sem volt reagálni, mert Kiriyama ajkai megérintették az övéit. Mi az, hogy megérintették?! Egyenesen megcsókolta. Kawada arca hirtelen halványpiros lett, majd gyönyörű sötétvörös színt öltött.

– Mi az? – kérdezte Kiriyama. – Mi a baja az arcodnak? Beteg vagy?

– Hülye! – Kawada remegett. – Te rohadt, mocskos, bunkó, buzi állat! Méghogy mi van?! Lesmárolsz, és még megkérded, mi van?!

– Ah, ez a baj? – a fiú hangja teljesen érzelemmentes volt – Nekem sosem volt ilyenem. Talán nem volt jó.

Mielőtt a fiú felocsúdhatott volna, Kiriyama ismét megcsókolta. Ezúttal azonban mélyebben, mint az előbb. Nyelve erőszakosan utat tört magának Kawada szájába és a nyelvét kezdte simogatni. Kawada nem bírt magával és beletúrt a másik fiú hajába, ezzel elejtve a pisztolyt. Ujjai végigsiklottak Kiriyama haján, szinte tépve azt, majd megmarkolták a fiú vállait, és körmeit annak ruhájába mélyesztette. Kiriyama ezalatt nem tágított, hanem még mélyítette a csókot, majd hirtelen megszakította azt. Letépte Kawada egyenruhájának felsőjét és csókolni, nyalogatni kezdte a nyak puha bőrét. Kawada közben édesen nyögött, persze ez a másikat hidegen hagyta. Önmaga sem tudta, miért csinálja ezt, de úgy döntött most meg akarja dugni ezt a srácot. Na igen, Kiriyama már csak ilyen volt. Ha úgy döntött most csinál valamit, akkor amit eldöntött, véghez is vitte. Igaz, sosem érzett semmit, de ez őt sosem érdekelte. Sosem érzett semmit, de ez sem érdekelte.
A nyak után áttért Kawada mellkasára – addigra már lehámozta az inget is a fiúról és fekvő helyzetbe kényszerítette –, és a mellbimbóit kezdte nyalogatni és szopni. Keményre szopta azokat, a fiú közben nyögött és sóhajtozott.

– Kiri… ne… Kiriyama… ne… hagyd… abba… ne…! – nyögte, de tudta, teljesen reménytelenül.

Kiriyama nem távozott Kawada felsőtestétől, végignyalta az egészet egészen a hasáig, ahol ismét eljátszadozott vele. Kawada érezte, egyre jobban feszül rajta a nadrág. Ezt Kiriyama is észrevehette, mert pár pillanattal később megszabadította a fiút a felesleges ruhadarabtól. Szájával visszatért a mellbimbókhoz, míg egyik kezével – közben ő is letette a géppuskát – a fiú ágyékához nyúlt és férfiasságát kezdte el ingerelni. Másik kezének két ujját pedig belevezette a fiúba. Kawada érezte, hogy egyre fogy az ereje, és egyre kevésbé tudja magát kontrollálni. Érezte, hogy lassan itt a beteljesülés és el fog menni.

– Ne… nem bírom… el fogok… nem… – nyögte az összefüggéstelen szavakat Kawada.

Kiriyama érezhette ezt – ami nála elég fura dolog volt –, mert ő is kibontotta a nadrágját, kivette ujjait a fiúból, és hímtagját belevezette Kawada-ba. Elkezdett mozogni, ami Kawada számára felért egy kínzással. Kiriyama közben visszatért a nyakhoz és harapdálni kezdte a bőrt. Kawada átfogta a másik nyakát és ujjaival Kiriyama tincseivel játszott. Az egyre gyorsabban mozgott benne, mígnem Kawada elélvezett. Kiriyama néhány pillanattal később követte. Még végzett néhány utómozgást, aztán kihúzódott a másik testéből. Kawada pihegett, Kiriyama azonban pont olyan érzelemmentesnek tűnt, mint eddig. Felhúzta a sliccét és felállt, majd a még mindig pihegő fiúra nézett.

– Fáradt vagy? – kérdezte. – Ennyire kifárasztottalak? Élvezted?

– I… igen.– suttogta Kawada. – Na, és te?

– Nem tudom – vonta meg a vállát a fiú. – Nem éreztem semmit.

– Elmentél bennem – jegyezte meg a másik és felült.

– Lehet – jegyezte meg Kiriyama –, de nem éreztem semmit.

– Te hülye vagy – vigyorodott el Kawada. – És most mihez kezdesz? Nem lősz le?

– Nem. Miért? Még úgyis összefutunk – felvette a géppuskát és egyszerűen elsétált.

Kawada nem értette az egészet. Mi baja lehet ennek? Idejön, megdugja, aztán odébbáll. Megrázta a fejét, felöltözött és elindult vissza oda, ahol Shuya-t és Noriko-t hagyta. Sosem értette Kiriyama-t, de most már végképp nem tudott rajta eligazodni.

Kiriyama ezalatt már kiért a bokrok közül, és ismét nyílt terepen folytatta útját. Nem értette miért tette, amit tett, de nem érdekelte. Habár felbukkant előtte Kawada arca, amint már az elélvezés határán volt. Még vonzónak is találta így. Csak nem értette miért. Eddig még sosem talált senkit sem vonzónak, még saját magát sem. Megrázta a fejét és újra az előtte levő tájra koncentrált. Előtte mintha mozgott volna valami. Talán egy alak. Ahogy jobban kivette, egy lány volt és erősen hasonlított Mitsuko-ra. A fiú megrántotta vállán a fegyvert és a mozgó alakra nézett. Ideje volt egy kis munkának is. Mert hát ez a hely mégsem egy nyaraló igaz? Kiriyama megiramodott és gyorsan, ugyanakkor halkan a Mitsuko-nak vélt lány után futott. Tudta, az éjszaka és a játék hátralevő része még tartogat néhány izgalmat. És a ma délután csak egy volt ezek közül.